"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2016. április 30., szombat

Joseph Ratzinger: A felszabadítási teológia fogalma és keletkezésének előfeltételei

Néhány előzetes megjegyzés

1. A felszabadítási teológia rendkívül bonyolult jelenség: a legszélsőségesebb marxista álláspontoktól azoknak az állásfoglalásáig terjed, akik pontosan a helyére teszik a keresztények szükségszerű felelősségét a szegényekkel és elnyomottakkal szemben, éspedig egy kifogástalan egyházi teológia keretein belül. Ez található a CELAM, a Dél-Amerikai Püspöki Konferencia dokumentumaiban, Medellintől kezdve Puebláig.

Ebben a szövegben a „felszabadítási teológia” fogalmát sokkal szűkebb értelemben használjuk, vagyis csak azokat a teológiákat öleli fel, amelyek valami módon alapvető irányt vettek a marxizmus felé. A részletekben már ott is nagyon sok különbség volt, amelyekre lehetetlen kitérni egy ilyen általános eszmefuttatásban. Ebben az összefüggésben csak bizonyos alapvető irányokat tudok megvilágítani. Ezek rendkívül elterjedtek, és bizonyos befolyással rendelkeznek, még olyan területeken is, ahol a szoros értelemben vett felszabadítási teológia nem létezik.
A poszt olvasásának folytatása előtt ajánlott elolvasni blogunknak következő posztjait:
A kommunista eretnekség teológiája folytatódik
A KGB találta ki a felszabadítás teológiáját
A liturgikus megújulás gyümölcsei 62. rész - Bergoglio támogatja a felszabadítási teológiát
A liturgikus megújulás gyümölcsei 49. rész - Bergoglio és a kokain megáldása
A liturgikus megújulás gyümölcsei 38. rész - A Vatikán dicsőíti a "Felszabadítási teológiát" [vidóval]
Ensz: "A Vatikán bírálja fölül a tanításait" és a tévtanítók kommentárjai
2. A felszabadítási teológia jelenségének elemzése az egyházi hitet érintő, alapvető veszedelemre mutat rá. Minden bizonnyal azzal is számot kell vetni, hogy nincs az a tévedés, amely képes lenne életben maradni anélkül, hogy az igazság valami csíráját magába ne foglalná. Sőt, minden tévedés annál veszedelmesebb, minél nagyobb darabját öleli magába az igazságnak, mert ennek révén lesz az általa gyakorolt kísértés még erősebb. Más oldalról, a tévedés ezt az igazságrészletet sem tudná magának kisajátítani, ha az megfelelőképpen élne ott, ahol a helye valóban van, az egyház hitén belül. Tehát amellett, hogy rámutatunk a tévedésre és a veszélyre, amit a felszabadítási teológia jelent, fel kell tenni a kérdést is: mi az az igazság, ami ebben a tévedésben rejtőzik, hogyan lehet arra a maga teljességében rátalálni, és lekötöttségéből kiszabadítani

3. A felszabadítási teológia általános jelenség, éspedig három szempontból:

a) Ez a teológia egyáltalán nem szándékozik megalkotni a teológia egy újabb fejezetét, és azt a már meglevőkhöz csatlakoztatni; így például kidolgozni az egyház szociális erkölcstanának újabb vonatkozásait. Inkább úgy jelenik meg, mint a keresztény hit új szövegmagyarázata (hermeneutika), mint a kereszténység felfogásának és megvalósításának egy teljesen új formája. Ezért alapszerkezetében támadja a teológiát, és nemcsak egyes részleteiben. Így megváltoztatja az egyházi életnek minden formáját: az egyházi alkotmányt, a liturgiát, a hittanítást, az erkölcsi irányokat.

b) Nyilvánvaló, hogy a felszabadítási teológia mai súlypontja Dél-Amerikában van, viszont egyáltalán nem kizárólagosan dél-amerikai jelenség. Nem is érthető meg az európai és észak-amerikai teológusok befolyása nélkül. De megtalálható Indiában, Srí-Lankán, a Fülöp-szigeteken, Formózán, sőt Afrikában is, bár itt az „afrikai teológia” keresése áll az élvonalban. A Harmadik Világ teológusainak együttesét erősen jellemzi az az odafigyelés, amellyel a felszabadítási teológia problémái felé fordulnak.

c) A felszabadítási teológia túllép a felekezeti határokon: egy csapásra valami új egyetemességet akarna teremteni, amelynek révén az egyházak közti eddigi különbségek elveszítenék minden súlyukat.

I. A felszabadítási teológia fogalma és keletkezésének előfeltételei

Ezek az előzetes megjegyzések már a téma közepébe vezettek bennünket. De még felelet nélkül hagyták a főkérdést: mi az, ami helyes a felszabadítási teológiában?

Első megközelítésben azt válaszolhatjuk: a felszabadítási teológia azt igényli, hogy a kereszténység új, átfogó értelmezését adja: úgy mutatja be a kereszténységet, mint felszabadítási gyakorlatot, és magát, mint ennek a gyakorlatnak a vezetőjét. De minthogy e szerint a teológia szerint minden valóság politikai, a felszabadítás is politikai fogalom, és így a felszabadításra irányuló magatartási vonalnak magának is politikai akcióra irányuló magatartási vonalnak kell lennie.

„A politikai elkötelezettségen semmi sem áll kívül. Mindennek, ami létezik, politikai színe van” – írja szó szerint ennek az irányzatnak egyik legismertebb dél-amerikai képviselője. Azt a teológiát, ami nem „gyakorlati”, azaz lényegében politikai, „idealistának” mondják, s elítélik mint irreálisat vagy mint az elnyomók hatalmon tartásának az eszközét.

Az a teológus, aki klasszikus hagyományok alapján tanult teológiát, aki elfogadta a maga lelkiéleti hivatását, nehezen tudja elképzelni, hogy komolyan törekedni lehessen megváltoztatni a kereszténység egész valóságtartalmát abból a célból, hogy átalakítsuk a felszabadítás szocio-politikai gyakorlatának rendszerévé. A dolog annál nehezebb, mert a felszabadítás sok teológusa továbbra is használja az egyház aszketikus és dogmatikai nyelvezetének jó részét, csakhogy a régitől eltérő értelemben. Aki ezeket a szövegeket olvassa vagy hallja, az a benyomása támadhat, hogy korábbi területén mozog, amelyhez csak néhány kissé „idegenszerű” állítást csatoltak, amelyek annyi jámborsághoz kapcsolódva, nem lehetnek veszedelmesek.
Éppen radikalizmusa folytán a felszabadítási teológia súlyát sokszor alábecsülik, hiszen egyetlen eddig ismert eretnekséghez sem hasonlít. Kiindulópontja idegen mindattól, ami a viták hagyományos keretei közé egyáltalán beszorítható.

Két lépésben próbálnám megközelíteni a felszabadítási teológia alapirányultságát. Először néhány előfeltételről kell beszélni. Azután pontosan meg kell vizsgálni egypár alapfogalmat, melyek hozzásegítenek a felszabadítási teológia alapszerkezetének némi megértéséhez.

Hogyan lehetett egyáltalán a teológiai gondolkodásnak arra az egészen új irányzatára eljutni, ami a felszabadítási teológiában találta meg a maga kifejeződését? Három fő tényezőt látok, melyek ezt lehetővé tették:

1. A zsinat után egészen új teológiai helyzet állt elő:

a) Olyan vélemény született, hogy az eddigi teológiai hagyomány nem fogadható el többé, és ennek következtében, a Szentírásból és az idők jeleiből kiindulva, tökéletesen új teológiai és lelkiéleti irányokat kell keresni.

b) A világra való nyitás és a világban való elkötelezettség vállalás eszméje gyakran átalakult a tudásban való naiv hitté. Ez az emberi tudást úgy fogadta, mint egy új evangéliumot, anélkül, hogy tudomásul akarta volna venni annak határait vagy sajátos problémáit. A pszichológiát, a szociológiát és a történelem marxista értelmezését tudományosan igazoltnak tekintették, amelyek állításai a jövőben a keresztény gondolkodás számára vitathatatlanok.

c) A hagyomány kritikája a modern evangéliumi exegézis által, amit különösen Rudolf Bultmann és iskolája végzett, vitathatatlan teológiai hivatkozássá lett; ez eltorlaszolta az utat a teológia mindeddig érvényes formái előtt, és így annál több bátorítást jelentett az új konstrukciók számára.

2. A teológiai helyzet megváltozása egybeesett egy eszmetörténeti fejlődéssel. A második világháborút követő rekonstrukció végső fázisában – időben ekkor zajlott a zsinat befejező szakasza – a nyugati világban érezhető üresség támadt az élet értelmére vonatkozóan, amire az akkor még divatban lévő egzisztencialista filozófia nem volt képes megfelelő választ adni. Ebben a helyzetben a neomarxizmus különböző formái valamiféle erkölcsi lendületté alakultak, egyúttal azzal is kecsegtetve, hogy olyan értelmet adnak az életnek, ami szinte ellenállhatatlan vonzást gyakorol az egyetemi ifjúságra. A Bloch vallási hangsúlyával fellépő marxizmus, Adorno, Horkheimer, Habermas és Marcuse „tudományos”' pontossággal felkínált filozófiai új eljárási modelleket mutattak be. Ezekről azt hitték, hogy válaszolni tudnak arra a kihívásra, amit a világ nyomora jelent, s egyúttal időszerűvé is teszik a bibliai üzenet igazi értelmét.

3. Nem lehetett továbbra is hallatlanra venni a szegénységnek és az elnyomásnak a kihívását egy olyan pillanatban, mikor Európa és Észak-Amerika példa nélküli bőségre jutott. Ez a kihívás nyilván új válaszokat követelt, amiket nem lehetett az addigi hagyományban megtalálni. A teológiai és filozófiai helyzetben történt változások kifejezetten sürgették, hogy ezt a választ egy olyan kereszténységben keressék, amely a marxista filozófiák látszatra „tudományosan” megalapozott reménység-modelljei által hagyja magát vezettetni.

Forrás: lumine-fidei.blogspot.com

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison