"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2016. március 31., csütörtök

Lelkipásztori levél a magyar püspökökhöz

Kedves Magyar Püspökök!

Történelmi időkben éltek, melyben mindnyájan tanúi vagyunk a nemzetek fokozatos önpusztításának, a fogyasztás ideológiájának hatása alatt, amely kapcsolatban áll az erkölcstelenséggel és a perverzióval. Ez az eszme előnyben részesíti a homoszexualitást, a pedofíliát, az állatokkal való szexuális érintkezést (zoophilia), a kábítószerek használatát, az eutanáziát, még gyermekek és egészséges emberek esetében is, valamint a szervkereskedelmet. Ez a korszak kegyetlenül keresztényellenes és katolikusellenes.

2016. március 18., péntek

XVI. Benedek pápa: A vallások egyáltalán nem egyenlőek

Benedek pápa:
"Extra Ecclesiam nulla salus est!"


Ha elérhető az üdvösség másképpen is, akkor a keresztény miért ragaszkodjon hitéhez és a keresztény erkölcshöz? – eme szavakkal kritizálta XVI. Benedek nyugalmazott egyházfő az Avvenire-nek adott interjúban azt, hogy a II. Vatikáni Zsinat után átértelmezték az „egyházon kívül nincs üdvösség” dogmáját. Benedek szerint ezután alábbhagyott a missziós lelkület. A volt pápa hozzáteszi: egyáltalán nem igaz, hogy minden vallás egyenlő és ugyanúgy hasznos az üdvösség eléréséhez.

2016. március 16., szerda

Bergoglio és tyúkól

"Ne hazudj, és mások becsületében kárt se tégy!"

Elég régen mesélem az közvetlen ismeretségi körömben  a róka és a tyúkól, iskolás gyermekeknek szóló meséjét. Ugyanis kezd nagyon elegem lenni a hazugságból még akkor is, ha az egy pápa szájából hangzik el. Emberként reá is ugyan az vonatkozik, mint bárki másra. Ahogyan a nyolcadik parancsolat tanítja.