Az egoisták magukat ítélik el; az ö lelkük nem lesz büntetve, hanem meg fog semmisülni.
Mi történik velünk a halál után? Hova jutunk mind? Ez egyike azon nagy kérdéseknek, amely minden emberi teremtmény felé szegeződik, akár keresztény, akár nem. A történelem folyamán az erre a kérdésre adott választ gyakran oly módon keresték, ami nem igényel szigorú erkölcsi hozzáállást, amely összetartozik egy olyan hittel, amely az örök létezésben, és egy jutalmazó és büntető végtelen Istenben látja mindennek az alapját.
Az Egyháznak, a végső időkre (eszkatológia) vonatkozó tanítása, ami a kinyilatkoztatáson alapul, és ami a századok alatt a Tanítóhivatal által lett kifejtve, a kérdést tekintéllyel, és bölcsességgel kezeli. És, mint az igazság Őre, van egy hittérítő célja, amely Krisztus parancsából származik, és amely arra szólít, hogy Isten szavát minden népnek hirdetni kell, és mindenkit az örökké tartó igazság felé kell irányítani. De, mi a valódi igazság, ezen témakör területén?
FERENC:
Ha az önszeretet úrrá lesz és gyengíti a mások iránti szeretetet, ez elsötétíti az isteni lángot, az ő bensőjében, és az egyén magát ítéli el. Mi történik, ezzel az élet nélküli lélekkel? Meg lesz büntetve? Hogyan? Ferenc válasza pontos, és világos: nincs büntetés, hanem inkább megsemmisül ez a lélek. Mindenki más, részt fog venni az Atya jelenlétében élt élet, örömében: A megsemmisült lélek nem fog részt venni ezen a lakomán; a test halálával az ő útja megszűnik, és ez az indítéka a küldetésben lévő Egyháznak: Menteni az elveszett lelkeket. (Article-Interview by Eugenio Scalfari la Reppublica, March 15, 2015)
[Megjegyzés: Ezek a kijelentések, az idézett, és Eugenio Scalfari által jegyzett interjúban találhatók, és Ferenc pápának vannak tulajdonítva (idézőjelek nélkül). Mindazonáltal, mivel ezek a szavak nem képezték tárgyát semmilyen hivatalos cáfolatnak – mint olyannak, ami megtévesztő a katolikusok előtt – ezért mi beiktatjuk ide, együttesen, a tanítói tanok szokásos rendjével.]
A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA
Tartalomjegyzék
I. Az ember lelke halhatatlan, és nem semmisül meg.
II. A halhatatlan lélek elnyeri az örök fizetségét: jutalom vagy büntetés.
III. Az Egyház úgy kell, hogy működjön, hogy a világ megismerje az ő Megváltóját, és Bíráját.
—————————————————————————————-
I. Az ember lelke halhatatlan, és nem semmisül meg.
V. Lateráni Zsinat
– A katolikus hitet gyengítő, ártalmas hibák között megtalálható az az állítás, hogy az értelmes lélek halandó.Aquinói Szent Tamás
– A testétől elvált lélek része az emberi fajnak.– halhatatlan, és mindig fennmarad.
– és egyszer újból egyesülnie kell, a testtel.
– a lélek fennmarad, és az Isten általi teremtés okozata.
Szent Ciprián
– Az időbeli utazás a halállal véget ér, de utána az örökkévalóság van.XII. Pius pápa
– A lélek szellemi és halhatatlan.II. Vatikáni Zsinat
– Elismerve egy szellemi és halhatatlan lelket, az egyén a valóság mélységébe merül alá.Hittani Kongregáció
-A lélek a halál után fennmarad.A Katolikus Egyház Katekizmusa
– Minden szellemi lélek közvetlenül Isten által van teremtve.– Nemcsak, hogy a halhatatlan lélek a halál után is élni fog, hanem még a mi halandó testünk is életre kel egyszer.
XVI. Benedek pápa
– A keresztények megkülönböztető jele: ők tudják, hogy az ő életük nem ér véget a semmiben.II. A halhatatlan lélek elnyeri az örök fizetségét: jutalom vagy büntetés
A Katolikus Egyház Katekizmusa
– A halhatatlan lélek vár a megdicsőült testtel való egyesülésére.– Az örök fizetséget minden lélek a halhatatlan lelkében fogja fogadni.
A ‘Damasus hitvallásnak’ nevezett formula
– Vagy a jó cselekedetekért járó jutalom, vagy a bűnökért kijáró örök büntetés.Toledói Zsinat (693)
– Vagy az örök áldottság királyságát kapjuk tetteinkért, vagy az örök kárhozat ítéletétXII. Benedek pápa
– Akik halálos bűnben halnak meg, haláluk után a lelkük rögtön a pokolba száll – Az Ítélet Napján ők, a testükkel együtt fognak elszámolni tetteikért.III. Ince pápa
– Azok, akik ebben a testben éltek, büntetést vagy jutalmat fognak kapni.IV. Lateráni Zsinat
– Mindenki a tettei szerint fog fizetséget kapni, melyek jók vagy gonoszak.Hittani Kongregáció
– Az Egyház mindkettőt hiszi: az igazak boldogságát, és a bűnösök örök bűnhődését.XIII. Leo pápa
– Amióta mindenki számára ugyanaz a vég lett kijelölve, mindenki egyénileg lesz megítélve, ugyanazon törvény szerint.VI. Pál pápa
– Krisztus újból el fog jönni, hogy megítéljen.II. János Pál pápa
– Az ember felelős tetteiért, és alá van vetve Isten ítéletének.Aquinói Szent Tamás
– Isten nagy türelme az általa meghozott ítéletet még igazságosabbá, és a büntetést még inkább megérdemelté fogja tenni.Nagy Szent Leo pápa
– Az a kérdés, hogy az ember miért él, vagy hal meg: az ördögért, vagy az Istenért.III. Az Egyház úgy kell, hogy működjön, hogy a világ megismerje az ő Megváltóját, és Bíráját.
A Katolikus Egyház Katekizmusa
– Isten mindenki üdvözülését akarja.XVI. Benedek pápa
– A Bíró adományokat bízott ránk – nekünk most úgy kell cselekednünk, hogy a világ meg tudjon nyílni Krisztus felé.I. Az ember lelke halhatatlan, és nem semmisül meg.
V. Lateráni Zsinat
– A katolikus hitet gyengítő, ártalmas hibák között megtalálható az az állítás, hogy az értelmes lélek halandó.
A konkolyhintő… a hívők állandó rosszallása ellenére arra vetemedik, hogy az Úr szántóföldjébe belevesse és fölnevelje sok igen veszedelmes tévedés magvát. Így kiváltképpen az értelmes lélek természetéről hirdetik, hogy ti. az halandó, és hogy az egész emberiségnek egyetlen (közös) lelke van. Sok meggondolatlan bölcselkedő makacsul állítja, hogy ez, legalábbis bölcseletileg, igaz. Szeretnénk erre a fertőző betegségre megfelelő gyógyszert alkalmazni. Ezért a szent Zsinat jóváhagyásával elítéljük és visszautasítjuk mindazokat, akik azt állítják, hogy az értelemmel felruházott lélek halandó, vagy, hogy egyetlen lélek van az emberek összességében, és azokat is, akik kétségbe vonják, hogy a lélek nemcsak valóságos és egymagában lényegi formája az emberi testnek, amint azt boldog emlékű elődünknek, V. Kelemen pápának a Vienne-i (egyetemes) Zsinaton kiadott kánonja összefoglalja, de halhatatlan is. Elutasítjuk azokat, akik kétségbe vonják, hogy a testek sokasága szerint, amelyekbe beleöntetik, az értelmes lélek egyénenként sokszorosítható, sokszorozódik is, és sokszorozódnia is kell.{1441} Minthogy pedig az igaz az igaznak egyáltalán nem mondhat ellent, kijelentjük, hogy teljesen téves minden olyan állítás, amely a megvilágított hit igazságával ellenkezik. Ezen kívül nagy szigorúsággal megtiltjuk, hogy szabad legyen másképpen a hit tanítását kifejteni. Azokra vonatkozóan, akik az ilyen téves állításokhoz ragaszkodnak, elrendeljük, hogy a kárhozatos eretnekségek terjesztése és a katolikus hit gyengítése miatt, mint utálatos és átkos eretnekeket és hitetleneket a jövőben minden módon kerülni kell, és meg kell büntetni.
(Denzinger-Hünernan 1440-1441, Az V. Lateráni Zsinat VIII. Ülés – 1513. december 19.: Az „Apostolici regiminis” kezdetű bulla)
Aquinói Szent Tamás
– A testétől elvált lélek része az emberi fajnak.
Azt kell, mondanunk, hogy a lélek az emberi faj lényegének része, és ezért noha a testtől különváltan létezik, mivel mégis megőrzi ezt a természetét, hogy a testtel egyesülni képes, nem nevezhető egyedi szubsztanciának,[…] ugyanitt a lábjegyzetben hozzáteszi: Ilyen módon létezik a test a halál után, a lélek ugyanis halhatatlan. Ez katolikus dogma melyet a IV. Lateráni Zsinat mondott ki 1215.-ben.
(Saint Thomas Aquinas. Summa Theologica, I, q. 29, q. 1, ad. 5)
– halhatatlan és mindig fennmarad.
Mivel hogy önmagában a lélek, amely aktusában az intellektushoz tartozik, különálló és nem kötődik testi szervhez; Úgy értem, hogy a léleknek az a része, amely által felfogjuk a valóságot, és amely magában foglalja a possibilis-t (szenvedő ész, szenvedőleges értelem) és az intellektus agens-t (cselekvő, felfogó ész, tevékeny értelem). Ez az, amiért Arisztotelész hozzáteszi, hogy ez a része a léleknek egyedül halhatatlan és örök, mivel a testtől független az elkülönültségénél fogva. (Saint Thomas Aquinas. Summa contra Gentiles, bk. II, Ch. 78, no. 12)(megj: Szent Tamás filozófiájában, az értelmes léleknek tulajdonságai közül némelyek belsőleg tartoznak a testhez, működésük a test bizonyos szervétől,szerveitől függ, és vannak olyanok, amelyek nem függenek a testtől. Ezt fejezi ki, az elkülönülés.)
– a lélek fennmarad, és az Isten általi teremtés okozata.
Hasonlóképpen, mivel az értelmes léleknek anyagtalan a tevékenysége, subsistáló létező, amint fentebb mondottuk, és ennek megfelelően kell léteznie és létrejönnie. Mivel pedig anyagtalan substantia, nem hozható létre nemzéssel, hanem egyedül Isten létesítheti teremtéssel. Azt állítani tehát, hogy az értelmes lelket a nemző lény hozza létre, nem más, mint azt állítani, hogy az értelmes lélek nem subsistál, következésképpen elpusztul a testtel együtt. Ezért eretnekség azt állítani, hogy az értelmes lélek a maggal nemződik.
(Aquinói Szent Tamás. A teológia foglalata, I. q. 118, a. 2)
Szent Ciprián
– Az időbeli utazás a halállal véget ér, de akkor már az örökkévalóság van.
A halál bekövetkezte alatt átmegyünk a hallhatatlanságba. Az örök élet nem lehetséges anélkül, hogy ne kellene eltávoznunk ebből az életből. Az nem a vég, hanem egy átmenet, az időbeli utazásunk nem más, mint egy átjáró az örökkévalóságba.
(Saint Cyprian. Liber de Mortalitate, no. 22: PG 4, 597)
XII. Pius pápa
– A lélek szellemi, és halhatatlan.
És a nemzetek apostola, ennek az igazságnak hírnöke, hogy az emberek testvériesen nagy családban egyesüljenek, a görögök nemzetének hirdeti, hogy Isten «egyből alkotta az egész emberi nemet, hogy az egész földszínén lakjék; meghatározván az ő itt lakásuknak bizonyos idejét és helyét, hogy keressék az Istent». (Apcsel 17, 26-27.) Az emberi család alapvető egysége: Ezért csodálatos a látomás, amely az emberi nemet a Teremtőtől való közös származás egységében szemlélteti ama mondás szerint: ’Egy az Isten és mindenek Atyja, aki mindenek fölött és mindeneken és mindnyájunkban’ (Ef. 4, 6.); egy egy a természetben, amely az anyagi test és a szellemi, halhatatlan lélek egységében áll; egy a mindenkinek kitűzött legközelebbi cél miatt, egy a jelen élet folyamán végzendő közös küldetés miatt; egy az ugyanazon földön való tartózkodás miatt, amelynek javaival a természeti jog következtében mindnyájan élhetnek, hogy táplálják magukat és fejlesszék az életet; egy végül a legfőbb, természetfeletti cél, Isten miatt, akihez mindnyájunknak törekedni kell; és egy a célra vezető ugyanazon eszközök használata miatt.
(Pius XII. Encyclical Summi pontificatus, nos. 37-38, October 20, 1939)
II. Vatikáni Zsinat
– Elismerve egy szellemi és halhatatlan lelket, az egyén a valóság mélységébe merül alá.
Az ember pedig nem téved, amikor az anyagi dolgoknál magasabb rendűnek ismeri meg és nem csupán a természet egy részecskéjének vagy a társadalom anonim elemének tekinti magát. Benső valójával ugyanis a dolgok teljességét meghaladja: ebbe a mély benső világba tér, amikor a szívébe fordul, ahol Isten várja őt, aki a szíveket vizsgálja,[15] s ahol ő maga Isten színe előtt dönt a saját sorsáról. Így tehát amikor fölismeri önmagában a szellemi és halhatatlan lelket, nem valami merőben a fizikai és a társadalmi körülményekből fakadó ábrándképpel hitegeti magát, hanem a valóság mély igazságát érinti.
(A II. Vatikáni Zsinat GAUDIUM ET SPES kezdetű lelkipásztori konstitúciója 14.)
Hittani Kongregáció
– A lélek a halál után fennmarad.
A Szent Kongregáció, amelynek feladata, a Hit doktrínájának a védelme és előremozdítása, itt emlékeztetni kíván arra, amit az Egyház tanít Krisztus nevében, különösen arra, hogy mi történik a keresztény halál és az általános feltámadás között. […] Az egyház hűségesen elfogadja az Úr szavait a Mt 10,28-ban, és „leszögezi a folyamatosságát és továbbélését a halál után egy lelki elemnek, ami értelemmel és akarattal lett felruházva, úgy hogy továbbél az »emberi én«, anélkül azonban, hogy a köztes időben a testtel kiegészülne”. Ennek az elemnek megjelöléséhez használja az egyház a “lélek” kifejezést, ennek használata elfogadott a Szentírásban és a szenthagyományban. Bár nem vagyunk tudatlanok afelől, hogy ez a kifejezés a különböző jelentésekkel bír a Szentírásban, az Egyház mégis úgy véli, hogy nincs érvényes indok az elutasítására; sőt, ez a szóhasználat, mint eszköz elengedhetetlenül fontos, a keresztények hitének támogatásában.
(Congregation for the Doctrine of the Faith, Letter on certain questions containing eschatology – Recentiores episcoporum Synodi, May 17, 1979)
A Katolikus Egyház Katekizmusa
– Minden szellemi lélek, közvetlenül az Isten által van teremtve.
Az emberi életet kezdetétől a halálig körülveszi őrségük és közbenjárásuk. “Senki nem tagadja, hogy minden egyes hívő mellett áll egy angyal, mint valami pedagógus és az életet irányító pásztor.” A keresztény élet a hitben már itt a földön részesedik az Istenben egyesült angyalok és emberek boldog társaságából. (KEK 336)
– Nemcsak, hogy a halhatatlan lélek a halál után is élni fog, hanem még a mi halandó testünk is életre kel egyszer.
A “test” szó az embert jelöli gyöngeségének és halandóságának állapotában. A “test föltámadása” azt jelenti, hogy a halál után nem csupán a lélek élete halhatatlan, hanem “halandó testünk” (Róm 8,11) is újra magára fogja ölteni az életet. Hinni a halottak föltámadását a keresztény hitnek kezdeteitől fogva lényeges eleme volt. “A keresztények meggyőződése a halottak föltámadása. A belé vetett hitben élünk”: “Ha tehát azt hirdetjük, hogy Krisztus föltámadt a halálból, hogyan állíthatják néhányan közületek, hogy nincs föltámadás? Ha nincs föltámadás, akkor Krisztus sem támadt föl. Ha pedig Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek (…). Ám Krisztus föltámadt a halálból, mint a holtak zsengéje (1Kor 15,12–14.20) (KEK 990-991)
XVI. Benedek pápa
– A keresztények megkülönböztető jele: ők tudják, hogy az ő életük nem ér véget a semmiben.
Ne szomorkodjatok, „mint a többiek, akiknek nincsen reményük” (1Tessz 4,13). Itt is a keresztények megkülönböztető sajátságaként tűnik föl az, hogy nekik van jövőjük: nem úgy, mintha részleteiben tudták volna, mi vár rájuk, de alapvetően jól tudták, hogy az életük nem a semmi felé tart. A jelen csak akkor élhető, ha a jövő felől mint pozitív valóság felől vagyunk bizonyosak. Ezért most kimondhatjuk: a kereszténység nem csupán „jó hír” volt – egy addig ismeretlen tartalom közlése. Mai nyelven azt mondanánk: a keresztény üzenet nem csak „informatív”, ‘tájékoztató’, hanem „performatív”, ‘átalakító’ volt – azaz az evangélium nem csak valami tudható dolog közlése; hanem olyan közlés, mely tényeket hoz létre és megváltoztatja az életet. Az idő, a jövő sötét ajtaja föltárult. Akinek reménye van, az másként él; új életet kapott ajándékba.
(XVI. BENEDEK PÁPA SPE SALVI KEZDETŰ ENCIKLIKÁJA 2.p.)
II. A halhatatlan lélek elnyeri az örök fizetségét:
jutalom vagy büntetés
A Katolikus Egyház Katekizmusa
– A halhatatlan lélek vár a megdicsőült testtel való egyesülésére.
Mit jelent “föltámadni”? A halálban a lélek és a test szétválásával az ember teste romlásnak indul, míg a lelke megy találkozni Istennel, és várja, hogy újra egyesüljön megdicsőült testével. Isten a maga mindenhatóságával végleg vissza fogja adni testünknek a romolhatatlan életet azáltal, hogy Jézus föltámadásának erejével újra egyesíti testünket a lelkünkkel. Ki fog föltámadni? Minden ember, aki meghalt: “Akkor előjönnek, akik jót cselekedtek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszat cselekedtek, az ítélet föltámadására” (Jn 5,29). (KEK 997-998)
– Az örök fizetséget minden lélek a halhatatlan lelkében fogja fogadni.
A halál véget vet az ember életének, mint olyan időnek, amely lehetőséget adott a Krisztusban megnyilvánult isteni kegyelem elfogadására vagy elutasítására. Az Újszövetség az ítéletről elsősorban a Krisztussal a második eljövetelekor való végső találkozás távlatában beszél, de többször állítja azt is, hogy minden egyes ember a halála után közvetlenül megkapja cselekedeteinek és hitének jutalmát. A szegény Lázár példabeszéde, Krisztus szava a kereszten a jobb latorhoz, valamint az Újszövetség más szövegei beszélnek a lélek végső sorsáról, ami az egyes emberek számára különböző lehet. Az egyes emberek haláluktól kezdve megkapják örök fizetségüket halhatatlan lelkükben az életüket Krisztushoz mérő külön ítéletben, hogy tisztulás által vagy közvetlenül bemenjen a mennyei boldogságra, illetve közvetlenül örökre elkárhoztassa magát. “Életed estéjén a szeretet alapján leszel megítélve.” (KEK 1021-1022)
A ‘Damasus hivallásnak’ nevezett formula
– Vagy a jó cselekedetekért járó jutalom, vagy a bűnökért kijáró örök büntetés.
Hisszük, hogy az ő halálában és vérében megtisztultunk és ő feltámaszt bennünket az utolsó napon ebben a testben, melyben most élünk. És van reménységünk, hogy elnyerjük majd jócselekedeteink jutalmát vagy bűneinkért az örök kínszenvedés büntetését. Ezt olvasd, ezt hidd, ezt tartsd meg, e hitnek rendeld alá lelkedet és életet nyersz és jutalmat Krisztustól.
(Denzinger-Hünermann 72. az úgynevezett ” Damasus féle hitvallás”’ ) A teljes szövege magyar nyelven itt érhető el
Toledói Zsinat (693)
– Vagy az örök áldottság királyságát kapjuk tetteinkért, vagy az örök kárhozat ítéletét
Példát mutatott nekünk a saját feltámadásával; mindenütt higgyük, hogy amint ő minket élővé téve két nap után a harmadikon élőként feltámadt a holtak közül, így mi is ennek a világnak a végén fel fogunk támadni. Nem légszerű vagy a fantázia látomásának árnyékszerű megjelenésében, ahogyan egyesek elvetendő véleménye előrevetíti, hanem az igazi test szubsztanciájában, amelyben most vagyunk és élünk, és az ítélet idején Krisztus és az ő szent angyalai elé állva ki-ki számot fog adni a test életében elkövetett saját cselekedeteiről, ahogyan az akár jó volt, akár rossz, és meg fogja kapni tőle vagy a saját cselekedeteiért a véget nem érő boldogság országát, vagy bűneiért az örök kárhozat pusztulását.
(Denzinger-Hünermann 574. I. Sergius XVI. Toledói Zsinat, 693. Hitvallás, 35.p )
XII. Benedek pápa
– Akik halálos bűnben halnak meg, haláluk után a lelkük rögtön a pokolba száll – Az Ítélet Napján ők, a testükkel együtt fognak elszámolni tetteikért.
Ebben az örök időkre érvényes rendelkezésben apostoli tekintéllyel leszögezzük, hogy: Isten általános rendelése szerint az összes szentek lelkei, akik Urunk, Jézus Krisztus szenvedése előtt távoztak el ebből a világból, valamint a szent apostolok, vértanúk, hitvallók, szüzek és más elhunyt hívek lelkei, akik miután Krisztus szent keresztségét fölvették, és nem volt bennük semmi tisztulásra szoruló, amikor eltávoztak az életből, vagy a jövőre nézve nem lesz bennük ilyen, amikor távozni fognak; vagy hogyha éppen akkor volt, vagy lesz bennük tisztítani való, miután haláluk után megtisztultak, és hogy azoknak a gyermekeknek a lelkei, akik Krisztus ugyanazon keresztségében újjászülettek, vagy a keresztségre vártak, vagy miután megkereszteltettek és szabad akaratuk használata előtt meghalnak, továbbá közvetlenül haláluk után, vagy tisztulásuk után azok lelkei, akik az említett tisztulásra rászorultak, még testük újra fölvétele előtt és az általános ítélet napja előtt, Üdvözítő Urunk, Jézus Krisztus mennybemenetele után, a mennyben voltak, vannak, és lesznek, az égi országban és a mennyei paradicsomban Krisztussal, a szent angyalok társaságával egyesülve, és az Úr Jézus Krisztus kínszenvedése és halála után látták és látják az isteni lényeget, intuitív látással, és színről-színre, minden teremtmény közvetítése nélkül, amennyiben nem az mutatkozik látott tárgyaként, hanem az isteni lényeg közvetlenül mutatja önmagát nekik, lepel nélkül, világosan és kitárva, és hogy akik így látnak, azok élvezik ezt az isteni lényeget, s hogy ettől a látástól és élvezéstől azoknak lelkei, akik már meghaltak, valóban boldogok és birtokolják az örök életet és az örök nyugodalmat, és azoknak a lelkei is, akik ezután fognak meghalni, ugyanazt az isteni lényeget fogják látni és élvezni az általános ítélet előtt.{1001} És, hogy ennek az isteni lényegnek a látása, valamint élvezése megszünteti bennük a hit és a remény tetteit, amennyiben a hit és a remény kifejezetten teológiai erények; ugyancsak, hogy miután bennük ez az intuitív és színről-színre való látás és annak élvezése megkezdődött, vagy meg fog kezdődni, ugyanez a látás és élvezés a mondott látás és élvezés bármiféle megszakítása vagy szünetelése nélkül folytonosan létezik, és folytatódni fog a végső ítéletig és azon is túl mindörökké.{1002} Ezen felül leszögezzük, hogy Isten általános rendelkezése szerint azoknak a lelke, akik tényleges halálos bűnben halnak meg, közvetlen haláluk után a kárhozatba kerül, ahol a pokol büntetésében gyötrődik, de azért az ítélet napján minden ember „Krisztus ítélőszéke előtt” testével együtt megjelenik saját cselekedeteiért való számadás végett, hogy „ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e” (2Kor 5,10)
(XII. Benedek pápa, A „Benedictus Deus” kezdetű rendelkezés, 1336. január 29 ) (Denzinger-Hünermann 1000-1002)
III. Ince pápa
– Azok, akik ebben a testben éltek, büntetést vagy jutalmat fognak kapni.
Szilárdan hisszük és tanúsítjuk, hogy az ítélet Jézus Krisztus által jön el, és mindenki azokért a tettekért fog vagy büntetést vagy jutalmat kapni, amelyeket ebben a testben vitt végbe.
(Denzinger-Hünermann 797. Az „Eius exemplo” kezdetű levél 1208.)
IV. Lateráni Zsinat
– Mindenki a tettei szerint fog kapni, melyek jók vagy gonoszak.
Bár istensége szerint halhatatlan és szenvedésre képtelen, ugyanő maga azonban embersége szerint szenvedésre képes és halandó lett, és az emberi nem üdvösségéért a keresztfán szenvedett és meghalt, alászállott a poklokra, föltámadott a halottak közül, és fölment a mennyekbe: de lélekben szállott alá és testben támadott föl, és mindkettőben egyenlőképpen ment föl a mennybe. El fog jönni a világ végén és ítélni fog élőket és holtakat, és kinek-kinek meg fog fizetni cselekedetei szerint, az elvetetteknek éppúgy, mint a választottaknak, akik mindannyian föl fognak támadni a saját testükkel, amelyet most viselnek, hogy megkapják cselekedeteik szerint – akár jók voltak ezek, akár rosszak – ez utóbbiak az ördöggel együtt az örök büntetést, amazok pedig Krisztussal együtt az örök dicsőséget.
(Denzinger-Hünermann 801. IV. Lateráni Zsinat (1215 AD)
Hittani Kongregáció
– Az Egyház mindkettőt hiszi: az igazak boldogságát, és a bűnösök örök bűnhődését.
Az Egyház hűségesen ragaszkodik az Újszövetséghez, a hagyományhoz, és hiszi az igazak boldogságát, akik egykor Krisztussal együtt lesznek. Úgy azt is hiszi, hogy a bűnösnek örök büntetést kell kapnia, amely abban áll, hogy Isten látásától meg lesz fosztva, valamint ennek a büntetésnek visszahatását a bűnös egész létére. Ami pedig még a választottakat illeti, hiszi, lehetséges, hogy van Isten látására való előzetes megtisztulás, amely azonban mégis teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétől. Erre gondol az Egyház, amikor a pokolról és a tisztítóhelyről beszél. […]Mivel az ember halála utáni állapotról van itt szó, különösképp óvakodni kell azon elképzelésektől, amelyek csak az ész kitalálására és önkényére támaszkodnak; az ilyesféle dolgok nem kellőképp szabályozott mértéktelensége az oka ama nehézségeknek, amelyekbe a keresztény hit belekerül. Mégis, azoknak a képes beszédeknek tiszteletet kell adni, melyek használatát a Szentírásban megtaláljuk. Szükséges azonban ezek titkos értelmét fölfogni, elhárítva annak veszélyét, nehogy ezeket túlságosan lekicsinyeljük, mivel ezáltal értelmetlenné válna az a valóság, melyet éppen ezen képek által hirdetünk meg.
(Denzinger-Hünermann 4657-4658)
XIII. Leo pápa
– Amióta mindenki számára ugyanaz a vég lett kijelölve, mindenki egyénileg lesz megítélve, ugyanazon törvény szerint.
Az evangéliumi tanításokból kiolvashatóan az az emberi egyenlőség, hogy mindnyájan ugyanabban a természetben részesülve és az Isten fiainak ugyanarra a legmagasabb méltóságára vannak meghívva, és mivel egyszerre egy és ugyanaz a cél van kitűzve mindenkinek, az egyéneket ugyanazon törvény szerint kell megítélni, akik érdemük szerint fognak büntetést vagy jutalmat elnyerni.
(Denzinger-Hünermann 3130. Leo XIII, Encylical Quod Apostolici muneris,)
VI. Pál pápa
– Krisztus újból el fog jönni, hogy megítéljen.
Az escatos valójában azt jelenti, a “végső”. Ez a szó (vagy inkább, amit ez jelent) nemcsak a zsinati dokumentumokban, azok sok helyén jelenik meg, hanem áthatja az egész keresztény élet történetének az eszméjét, az időt és az ember halál utáni sorsát (az ember “négy végő dolgát ” – ahogyan a katekizmus és az igehirdetés fogalmaz, vagyis a halált, az ítéletet, poklot és a mennyet). Ez a szó elsősorban azt jelenti, ami Istennek az emberiséggel kapcsolatos tervében, Krisztusnak a dicsőséges, örök és végső epilógusában érvényesül. Ez a fogalom egy olyan egyházat juttat az eszünkbe, amely úton van egy másik élet felé; amely nem erre a földre alapíttatott, hanem inkább, amely arra kötelezett, hogy a megváltói reményekkel meghosszabbodjék az időn túl. […] Igaz az, hogy elfogadjuk az Úr szavát, amely eltölt bennünket azzal a bizonyossággal, hogy Ő el fog jönni a világba, “az Isten országa már köztünk van” (Lk 17,21); már birtokoljuk a Szentlélek által lelkesítve az új élet mérhetetlen gazdagságát. Továbbá a prófétai kisugárzással, amely áthatja az egész evangéliumot, Krisztus megmutatja nekünk, hogy az ő történelmi eljövetele, amiről tudunk az evangéliumból, az nem a végső eljövetel.
Paul VI. General Audience, September 8, 1971)
II. János Pál pápa
– Az ember felelős tetteiért, és alá van vetve Isten ítéletének.
Ebben az értelemben az erkölcsi életnek lényeges jellemzője a célszerűség, „character teleologicus”, mert az emberi cselekedetek megfontolt Istenre irányítását jelenti, arra az Istenre, aki az embernek legfőbb java és végső célja (telosz). Ezt tanúsítja az ifjúnak Jézushoz intézett kérdése: „Mi jó kell tennem, hogy örök életem legyen?” De ez a végső célra irányultság nem csupán a szándéktól függő szubjektív adat. Föltételezi, hogy ezek a cselekedetek önmagukban e célra irányíthatók, mert összhangban vannak az ember hiteles erkölcsi javával, melyet a törvények oltalmaznak. Ez az, amire Jézus az ifjúnak adott válaszával emlékeztet: „Ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat”. (Mt 19,17) Nyilvánvalóan az irányulásnak értelmesnek és szabadnak, tudatosnak és megfontoltnak kell lennie, minek következtében az ember „felelős” a cselekedeteiért, és Isten ítélete alatt áll, aki igazságos és jóságos bíró, aki megjutalmazza a jót, és bünteti a rosszat, miként Szent Pál mondja: „ugyanis mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tette.” (2Kor 5,10)
( II. János Pál enciklika Veritatis Splendor, 73. )
Aquinói Szent Tamás
– Isten nagy türelme az általa meghozott ítéletet még igazságosabbá, és a büntetést még inkább megérdemelté fogja tenni.
A nagy haragot nagy haladéknak kell megelőznie, mert ez teszi igazságosabbá Isten ítéletét és megérdemeltebbé a vétkesek elvesztét. Tudnunk kell, hogy a bűnösöket nem ismeri az Isten, mivel nem méltók arra, hogy az Isten megismerje őket, nem mintha egyáltalán nem ismerné őket, hanem mert nem akarja őket magáénak elismerni. Az Isten ugyanis természete szerint mindenkit ismer, de úgy tűnik mintha ezeket nem ismerné, mert nem szereti őket, mint ahogy azok sem ismerik az Istent, akik nem tisztelik őt kellően.[…] Mert a halál ugyan elkülöníti a testtől a lelket, de nem változtatja meg a lélek szándékát.(Pseudo-Chrysostom in: Saint Thomas Aquinas. Catena Aurea, Mt 7:21-23)
Nagy Szent Leo pápa
– Az a kérdés, hogy az ember, miért él, vagy hal meg: az ördögért, vagy az Istenért.
Mert amikor egy ember megváltozik valamilyen folyamat révén egyik állapotból a másikba, ez azért történik, hogy ne azzá legyen a végén, ami volt az elején. De a kérdés az, hogy milyenné lesz: meghal, vagy él. Mert van egy halál, ami az élet oka és van egy élet, ami a halál oka. És sehol máshol, csak ebben az átmeneti világban következik egyik a másikból úgy, hogy az időbeli tevékenységek karakterétől függenek az örök visszafizetés különbségei. Meg kell halnunk ezért az ördögnek és Istennek kell élnünk: el kell pusztulnunk a gonoszságnak, hogy feltámadjunk a tisztességnek.
(Saint Leo the Great. Sermon LXXI, On the Lord’s Resurrection, I, 1)
III. Az Egyház úgy kell, hogy működjön, hogy a világ megismerje az ő Megváltóját, és Bíráját.
A Katolikus Egyház Katekizmusa
– Isten mindenki üdvözülését akarja.
A missziós parancs. “A nemzetekhez küldte Isten az Egyházat, hogy az üdvösség egyetemes szakramentuma legyen, ezért katolicitásának legbensőbb igényéből és Alapítója parancsát követve minden embernek hirdetni akarja az evangéliumot”: “Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,19–20)A misszió indítéka. Az Egyház mindig Isten emberek iránti szeretetéből merítette missziós buzgóságának kötelezettségét és erejét, mert “Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14). “Isten ugyanis azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,4). Isten mindenki üdvösségét az igazság megismerése által akarja. Az üdvösség az igazságban van. Akik engedelmeskednek az igazság Lelke indításának, már az üdvösség útján vannak; az Egyháznak azonban, akire rábízatott ez az igazság, elébe kell mennie az ember vágyának, és vinnie kell neki az igazságot. Az Egyháznak, mivel hiszi, hogy az üdvösség terve egyetemes, missziósnak kell lennie.Missziója által “az Egyház együtt járja az utat az egész emberiséggel, ugyanazt a földi sorsot tapasztalja, és kovásza vagy lelke az emberi társadalomnak, melynek Krisztusban kell megújulnia és Isten családjává kell átalakulnia”. A missziós buzgóság tehát türelmet igényel. A misszió azzal kezdődik, hogy hirdeti az evangéliumot olyan népeknek és csoportoknak, amelyek még nem hisznek Krisztusban; azzal folytatódik, hogy megszilárdítja a keresztény közösségeket, melyek “Isten világban való jelenlétének jelei”, [359] és helyi egyházakat alapít; az inkulturáció folyamatát éli, hogy az evangéliumot megtestesítse a népek kultúráiban; és nem maradnak számára ismeretlenek a kudarcok sem. “Ami az emberi csoportokat és a népeket illeti, ezeket csak fokozatosan éri el, hatja át, és így veszi fel őket a katolikus teljességbe.” ( KEK 849; 851; 854)
XVI. Benedek pápa
– A Bíró adományokat bízott ránk – nekünk most úgy kell cselekednünk, hogy a világ meg tudjon nyílni Krisztus felé.
Az a bíró, aki bíróként és ugyanakkor megváltóként is tér vissza, meghagyta nekünk a kötelességet, hogy az ő példája szerint éljünk ebben a világban. Ránk bízta a talentumait. A harmadik megközelítés a Krisztus előtti felelősségünk, a világért a hittestvéreinkért, és ugyanakkor bizonyságtételünk az Irgalmasságáról. Mindkettő egyaránt fontos. Nem élhetünk úgy mintha jó és gonosz ugyanaz volna, mintha Isten csak irgalmas tudna lenni. Ez egy csalás volna. Valóságban nagy felelősséggel élünk. Vannak talentumaink, és a mi felelősségünk azon dolgozni, hogy ez a világ nyitva lehessen Krisztus számára, hogy megújulhasson.
(Benedict XVI. General Audience, November 12, 2008)
Forrás: petersziklaja.ml
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison
Apologéta:
Dogma:
- Az egyes emberek lelkét az Isten teremti, amikor a lélek egyesül a testtel.
- Az embernek szabad, szellemi, halhatatlan lelke van, amely valóban a test lényegi formája.
A dogmát úgy kell hinni, ahogyan az egyház elénk tárja. Aki nem hiszi, vagy nem úgy hiszi ahogyan az egyház elénk tárja, az eretnek és önmagától beálló kiközösítésbe esik.
Katolikus Lexikon:
"A dogma olyan tétel, amelyet az egyházi tanítóhivatal mint Istentől kinyilatkoztatott igazságot közöl és hirdet (D 1792), ezért annak tudatos tagadása v. visszautasítása dogmaeretnekségnek számít"
Egyházi törvénykönyv [Codex Iuris Canonici 1983]:
751. kán. -- Az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacsa tagadása vagy a róla való makacs kételkedés; a hitehagyás a keresztény hit teljes elutasítása; a szakadás a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása.1364. kán. -- 1. §. A hitehagyó, az eretnek vagy a szakadár önmagától beálló kiközösítésbe esik, fenntartva a 194. kán. 1. § 2. sz-ának előírását; a klerikust ezenfelül még az 1336. kán. 1.§ 1., 2. és 3. sz-ában említett büntetésekkel is lehet büntetni.
194. kán. -- 1. §. Magának a jognak az alapján van elmozdítva egyházi hivatalából:
–1. aki elvesztette a klerikusi állapotot;
–2. aki a katolikus hitet vagy az egyház közösségét nyilvánosan elhagyta;
–3. az a klerikus, aki -- akár csak polgárilag is -- házasságkötést kísérelt meg.
2. §. A 2. és 3. sz-ban említett elmozdítást csak akkor lehet foganatosítani, ha az illetékes hatóság nyilatkozatából világosan kitűnik.
1336. kán. -- 1. §. A jóvátevő büntetések, melyek a tettest örökre vagy meghatározott, illetve meghatározatlan időre sújthatják, azokon az egyebeken kívül, amelyeket esetleg a törvény elrendelt, a következők:
–1. egy bizonyos helyen vagy területen való tartózkodás tilalma vagy előírása;
–2. megfosztás a hatalomtól, hivataltól, tisztségtől, jogtól, kiváltságtól, felhatalmazástól, kegytől, címtől, jelvénytől, még akkor is, ha az csupán tiszteletbeli;
–3. eltiltás a 2. szakaszban felsoroltak gyakorlásától, illetve egy bizonyos helyen vagy egy bizonyos helyen kívül való gyakorlásától; ezek a tilalmak sohasem teszik a cselekményt érvénytelenné;
– 4. büntető áthelyezés más hivatalba;
–5. elbocsátás a klerikusi állapotból.
2. §. Önmaguktól beállók csak azok a jóvátevő büntetések lehetnek, amelyek az 1. § 3. szában vannak felsorolva.