"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. november 28., szombat

Ferenc: Keresztény-muzulmán párbeszéd(?)

„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem." [Exo 20,2-3]

A keresztény-muzulmán párbeszéd elengedhetetlen a békéhez, az iszlám szélsőségesek barbár támadásainak megelőzéséhez, amelyek közül több sújtotta Kenyát is - jelentette ki Ferenc pápa csütörtök reggel a nairobi apostoli nunciatúrán rendezett vallásközi és ökumenikus találkozón.
"A vallást soha nem szabad az erőszak igazolására felhasználni. Fiatalokat nagyon gyakran a vallás nevében tesznek szélsőségessé, hogy viszályt és félelmet keltsenek az emberek között, illetve az emberekben, szétszakítsák társadalmaink szövetét. A vallások közötti párbeszéd nem luxus és nem egy választható lehetőség, hanem elengedhetetlen"

- szögezte le.

A katolikus egyház vezetője szerdán érkezett Kenyába. Hatnapos apostoli utazásának első állomása után Ugandába és a Közép-afrikai Köztársaságba látogat, hogy oda is elvigye a vallások közötti béke üzenetét.

Forrás: alfahir.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta:
Szögezzük le, hogy párbeszédet (vitát) csak és kizárólag azzal lehet folytatni, aki hajlandó (legalább) meghallgatni a másikat. Igen jól hangzik Ferenc kijelentése, de olyan szintű csúsztatás, féligazság van benne, ami legjobb esetben is megkérdőjelezi ismereteit az iszlámról és a követőiről, de leginkább lenullázza kijelentését. Ugyanis fel kell tenni a kérdést, hogy melyik iszlám ágazat (muzulmán) képviselőivel kell folytatni a párbeszédet. Pl. a szaúdi vahabita államvallás iszlám vezetőivel, vagy a királlyal? Ahol egy Biblia birtoklásáért is halálbüntetés jár? Vagy szintén halálbüntetés jár egy költőnek, akire ráfogták, hogy Istenkáromló? Netalán az ISIS vezetőivel, esetleg imámjaival? De lehetne sorolni a példákat. És ezek hajlandóak lennének meghallgatni minket?