Apologéta
42. rész -A „Revista popular" sokak által félre- vagy rosszul értett jelszavának rövid és világos magyarázata.
Mennyire megcáfolod önmagad, fogja valaki mondani, eme többek által dogmatikusnak tartott s általad is oly sokszor füleinkbe kiáltott jelszót: „Semmit, még egy gondolatot sem, a politikáért. Mindent, egészen az utolsó leheletig a vallásért!"
E jelszó, kedves barátom, nagyon is helyén van a Revista Popular homlokzatán, s anélkül, hogy az eddig előadottakkal ellenkeznék, tökéletesen jellemzi az említett népszerű szemlét.
Magyarázata nagyon egyszerű, s a népszerűsítő propaganda, nemkülönben az ezen szemlében kifejezést nyerő tiszta népérzék jellegéből önként folyik.
Lássuk hamarosan, miben áll a dolog. A politika és a vallás fensőbb, metafizikai fogalmuk szerint nem két különböző dolog, hanem az első a másikban foglaltatik, mint a rész az egészben, vagy hogy népszerűbb hasonlattal éljünk, mint az ág a fában. A politika, vagyis a népek kormányzásának művészete erkölcsi szempontból (s csakis erről lehet itt szó) tekintve nem egyéb, mint a vallás nagy elveinek alkalmazása a társadalomnak valódi célja felé való vezetésében.
Ebből a szempontból tekintve a politika vallás vagy a vallásnak egy része csakúgy, mint a kolostor kormányzása, vagy azon törvény, amely a házasélet, vagy a szülők és a gyermekek kölcsönös kötelességei fölött őrködik. Következőleg képtelenség azt mondani: „Semmit sem törődöm a politikával, hanem egyedül a vallással", képtelenség pedig azért, mert a politika a vallásnak egyik fontos része, mert a politika csak gyakorlati alkalmazása amaz elveknek és szabályoknak, amelyeket a vallás az összes emberi viszonyokra vonatkozólag tanít és hirdet.
Ámde a nép nem metafizikus, s ezért a népszerű iratokban a szavakat nem lehet azon szigorúan meghatározott értelemben használni, amelyben azokat a skolasztika használja.
Ha a nép számára író ember úgy írna, mint ahogy a metafizikus szokott írni, akkor azon körökben, amelyből az ő közönsége rendesen kikerül, nem értenék meg. Ha tehát meg akarja magát értetni, bizonyos szavakat oly értelemben kell használnia, amelyben azokat az egyszerű nép használja. Már most mit ért a nép politika alatt? Ilyen vagy olyan királyt, ilyen vagy olyan köztársasági elnököt, akinek a képét a pénzdarabon vagy a bélyegen látja; ilyen vagy olyan szellemű bukót, vagy éppen hatalomra kerülő minisztériumot; országgyűlési képviselőket, akik többségre és kisebbségre oszolva pártjuk érdekében hajba kapnak; főispánokat és polgármestereket, akik a választásokat kényükre befolyásolják; az adó ezer nemét, a katonákat, a hivatalnokokat, akiket fizetnie kell, stb., stb. Ezeket érti a nép a politika alatt, fensőbb és magasztosabb álláspontot nem ismer.
Ha tehát valaki azt mondja a népnek: „nem fogok nektek beszélni politikáról", ez annyit jelent, hogy azon alapból, amelyet neki nyújtanak, sohasem fogja megtudni, vajon köztársaság vagy monarchia van-e alakulóban; vajon ilyen vagy amolyan államférfiú vagy fejedelem viseli-e a kormánybotot vagy többé-kevésbé demokratizált koronát; vajon a rendeleteket, az adóemeléseket s egyéb sanyargatásokat ilyen vagy olyan, haladó vagy konzervatív minisztériumnak kell köszönnie; vajon László helyett Ábrahám lett-e a főispán; vajon zsidó vagy keresztény kapta-e meg a nagy trafikot. így fogja föl a nép azt, hogy valamely lap nem fog foglalkozni politikával (amin csakis azt érti, amit fönn jeleztünk), hanem kizárólag a vallással.
A szóban forgó folyóirat tehát, szerény véleményünk szerint, egészen helyesen jelölte meg programját, midőn mindjárt kezdetben e még ma is megtartott jelszót írta homlokára: „Semmit, még egy gondolatot sem a politikáért. Mindent, egészen az utolsó leheletig a vallásért." így értették ezt mindjárt kezdettől fogva mindazok, akik e folyóirat irányvonalát fölismerték, s valóban nem valami sok fejtörésükbe került, hogy ezt fölismerjék.
Egyébként e folyóiratnak mindjárt első számában meg volt magyarázva annak iránya. Az idézett jelszó értelmének úgy, amint azt mi az imént tettük, megmagyarázása után a Revista Popular így írt: „Semmi közünk a mulandó meghasonlásokhoz, amelyek honfitársainkat szétválasztják. Uralkodjék fölöttünk király vagy bármely jövevény, hozzák be bár az egységes vagy szövetségi köztársaságot; mi, szavunkra mondjuk, soha sem fogunk ellenkezni, csak katolikus jogainkat tartsák tiszteletben s ne sértsék hitbeli meggyőződésünket. Jegyezzétek meg jól, a változhatatlan, az örök, s az, ami a kicsinyes pártviszályok fölött áll, ez az, amit mi védelmezünk, ez az, aminek létünket szenteljük." S alább nagyobb világosság kedvéért, s hogy e kifejezést: „semmit a politikáért", a korlátoltabb elméjűek is teljesen megértsék, a cikkíró így folytatta: „Isten ments, hogy kritikai bonckés alá vegyük a jó lapokat, amelyek velünk együtt ugyanazon szent ügyet védelmezvén, az Európában és hazánkban annyira üldözött katolicizmus érdekeinek legnagyobb mértékben kedvező politikai eszmény megvalósítására törekszenek! Isten tudja, mennyire szeretjük, csodáljuk s lelkesedünk értük! A vallás és a jó erkölcsök védelme terén nagy érdemeik vannak; ők tapasztalatlan ifjúságunkban mestereink; az ő jótékony árnyékukban egy határozottan katolikus s harcra kész nemzedék fejlődött ki, amely bajainkban nem egyszer megvigasztal. Ezek a mi mintaképeink, s messziről bár, követjük áldott nyomdokaikat s a fénysugarakat, amelyekkel a legújabb kor történetét megvilágítják."
Így írt a Revista Popular 1881. január hó 1-én.
E jelszó, kedves barátom, nagyon is helyén van a Revista Popular homlokzatán, s anélkül, hogy az eddig előadottakkal ellenkeznék, tökéletesen jellemzi az említett népszerű szemlét.
Magyarázata nagyon egyszerű, s a népszerűsítő propaganda, nemkülönben az ezen szemlében kifejezést nyerő tiszta népérzék jellegéből önként folyik.
Lássuk hamarosan, miben áll a dolog. A politika és a vallás fensőbb, metafizikai fogalmuk szerint nem két különböző dolog, hanem az első a másikban foglaltatik, mint a rész az egészben, vagy hogy népszerűbb hasonlattal éljünk, mint az ág a fában. A politika, vagyis a népek kormányzásának művészete erkölcsi szempontból (s csakis erről lehet itt szó) tekintve nem egyéb, mint a vallás nagy elveinek alkalmazása a társadalomnak valódi célja felé való vezetésében.
Ebből a szempontból tekintve a politika vallás vagy a vallásnak egy része csakúgy, mint a kolostor kormányzása, vagy azon törvény, amely a házasélet, vagy a szülők és a gyermekek kölcsönös kötelességei fölött őrködik. Következőleg képtelenség azt mondani: „Semmit sem törődöm a politikával, hanem egyedül a vallással", képtelenség pedig azért, mert a politika a vallásnak egyik fontos része, mert a politika csak gyakorlati alkalmazása amaz elveknek és szabályoknak, amelyeket a vallás az összes emberi viszonyokra vonatkozólag tanít és hirdet.
Ámde a nép nem metafizikus, s ezért a népszerű iratokban a szavakat nem lehet azon szigorúan meghatározott értelemben használni, amelyben azokat a skolasztika használja.
Ha a nép számára író ember úgy írna, mint ahogy a metafizikus szokott írni, akkor azon körökben, amelyből az ő közönsége rendesen kikerül, nem értenék meg. Ha tehát meg akarja magát értetni, bizonyos szavakat oly értelemben kell használnia, amelyben azokat az egyszerű nép használja. Már most mit ért a nép politika alatt? Ilyen vagy olyan királyt, ilyen vagy olyan köztársasági elnököt, akinek a képét a pénzdarabon vagy a bélyegen látja; ilyen vagy olyan szellemű bukót, vagy éppen hatalomra kerülő minisztériumot; országgyűlési képviselőket, akik többségre és kisebbségre oszolva pártjuk érdekében hajba kapnak; főispánokat és polgármestereket, akik a választásokat kényükre befolyásolják; az adó ezer nemét, a katonákat, a hivatalnokokat, akiket fizetnie kell, stb., stb. Ezeket érti a nép a politika alatt, fensőbb és magasztosabb álláspontot nem ismer.
Ha tehát valaki azt mondja a népnek: „nem fogok nektek beszélni politikáról", ez annyit jelent, hogy azon alapból, amelyet neki nyújtanak, sohasem fogja megtudni, vajon köztársaság vagy monarchia van-e alakulóban; vajon ilyen vagy amolyan államférfiú vagy fejedelem viseli-e a kormánybotot vagy többé-kevésbé demokratizált koronát; vajon a rendeleteket, az adóemeléseket s egyéb sanyargatásokat ilyen vagy olyan, haladó vagy konzervatív minisztériumnak kell köszönnie; vajon László helyett Ábrahám lett-e a főispán; vajon zsidó vagy keresztény kapta-e meg a nagy trafikot. így fogja föl a nép azt, hogy valamely lap nem fog foglalkozni politikával (amin csakis azt érti, amit fönn jeleztünk), hanem kizárólag a vallással.
A szóban forgó folyóirat tehát, szerény véleményünk szerint, egészen helyesen jelölte meg programját, midőn mindjárt kezdetben e még ma is megtartott jelszót írta homlokára: „Semmit, még egy gondolatot sem a politikáért. Mindent, egészen az utolsó leheletig a vallásért." így értették ezt mindjárt kezdettől fogva mindazok, akik e folyóirat irányvonalát fölismerték, s valóban nem valami sok fejtörésükbe került, hogy ezt fölismerjék.
Egyébként e folyóiratnak mindjárt első számában meg volt magyarázva annak iránya. Az idézett jelszó értelmének úgy, amint azt mi az imént tettük, megmagyarázása után a Revista Popular így írt: „Semmi közünk a mulandó meghasonlásokhoz, amelyek honfitársainkat szétválasztják. Uralkodjék fölöttünk király vagy bármely jövevény, hozzák be bár az egységes vagy szövetségi köztársaságot; mi, szavunkra mondjuk, soha sem fogunk ellenkezni, csak katolikus jogainkat tartsák tiszteletben s ne sértsék hitbeli meggyőződésünket. Jegyezzétek meg jól, a változhatatlan, az örök, s az, ami a kicsinyes pártviszályok fölött áll, ez az, amit mi védelmezünk, ez az, aminek létünket szenteljük." S alább nagyobb világosság kedvéért, s hogy e kifejezést: „semmit a politikáért", a korlátoltabb elméjűek is teljesen megértsék, a cikkíró így folytatta: „Isten ments, hogy kritikai bonckés alá vegyük a jó lapokat, amelyek velünk együtt ugyanazon szent ügyet védelmezvén, az Európában és hazánkban annyira üldözött katolicizmus érdekeinek legnagyobb mértékben kedvező politikai eszmény megvalósítására törekszenek! Isten tudja, mennyire szeretjük, csodáljuk s lelkesedünk értük! A vallás és a jó erkölcsök védelme terén nagy érdemeik vannak; ők tapasztalatlan ifjúságunkban mestereink; az ő jótékony árnyékukban egy határozottan katolikus s harcra kész nemzedék fejlődött ki, amely bajainkban nem egyszer megvigasztal. Ezek a mi mintaképeink, s messziről bár, követjük áldott nyomdokaikat s a fénysugarakat, amelyekkel a legújabb kor történetét megvilágítják."
Így írt a Revista Popular 1881. január hó 1-én.
Nyugodjanak meg tehát az aggályosak, mai szavaink nem ellenkeznek akkori állításainkkal, s mit sem kell ez utóbbiakon változtatnunk, hogy a maiakkal összhangzásba hozzuk. Azon állítás, amely szerint semmit sem kell tenni a politikáért, és az, amely azt javasolja, hogy a vallást politikai téren politikai párt segítségével védjük a liberalizmus ellenében, két nővér, s annyira hasonló egymáshoz, hogy ikreknek nevezhetnők, amelyek egy és ugyanazon lélekből s ugyanazok szívből származnak.