"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. augusztus 13., csütörtök

Szeretett vallása: 8 éves kisfiú kivégzésre készült az ISIL-terrorista

"Ne ölj!" [Kiv 20,13]

Irak – Mesterlövész végzett az Iszlám Állam kivégzésre készülő hóhérával egy észak-szíriai faluban, másodpercekkel egy 8 éves fiú és édesapja lefejezése előtt – írta a Daily Star. A fiúcska és apja valószínűleg isteni csodaként élhette meg, amint a hatalmas kést lóbáló hóhér hirtelen holtan rogyott össze, hiszen a beszámolók szerint már több levágott fej is hevert a földön.

A brit különleges erők, a SAS katonái erre lettek figyelmesek, és látták azt is, hogy a három ISIS-terrorista további kivégzésekre készül: látszólag éppen rögtönzött perekben ítéltek halálra újabb és újabb embereket.

A brit lap szerint a mesterlövész egy .50-es kaliberű, hangtompítós puskával lőtte fejbe a késes fickót, majd a zűrzavarban a másik két iszlamista harcossal is végzett. A hírek szerint a fiúnak és apjának azért kellett volna meghalnia, mert nem akartak áttérni siíta hitről. A család azóta állítólag elmenekült a faluból attól tartva, hogy az Iszlám Állam egy napon újra visszatér.

Forrás: hunhir.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison