Apologéta
30. rész - Mit kell tartanunk a pápának kapcsolatairól a liberális kormányokkal és személyekkel?
Ha a liberális emberek barátsága oly gyanússá teszi az embert, mit kell tartanunk ama barátsági viszonyról, amelyben az Egyház a liberális kormányokkal, liberális személyekkel vagy, ami egyre megy, magával a liberalizmussal van?
E kérdésre az a válaszunk, hogy ez pusztán hivatalos viszony és barátság - és semmi több. Ezen kapcsolatok nem tételezhetnek fel személyes rokonszenvet a kormányon levő személyek iránt, annál kevésbé tetteik helyeslését, legkevésbé pedig elveik és tanaik elfogadását. íme, egy pont, amelyet szintén jól meg kell magyarázni, mert a liberalizmus eretnekei e pontra támaszkodnak leginkább, amidőn a liberális teológia ütegeivel a józan katolikus kérlelhetetlenségét megtámadják.
Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy az Isten Egyházában kétféle hivatal létezik: az egyik a hit terjesztése és a lelkek üdvének gondozása végett áll fönn, s ezt apostolinak nevezzük: a másik az Egyház és a föld hatalmasságai közt fölmerülő ideig való ügyeket intézi, s ezt diplomáciainak nevezhetjük.
Az első magasztosabb, előbbre való és lényeges; az utóbbi másodrendű, az előbbinek alárendelt s csakis azért létezik, hogy amannak segédkezzék. Az elsőben az Egyház nem alkuszik meg és türelmetlen; egyenesen célja felé tart s törik inkább, semhogy meghajoljon: frangi non flecti. Bizonyság erre az Egyház üldöztetéseinek története. Isteni jogok és kötelességekről lévén itt szó, ezekből engedni, ezekre nézve alkura lépni nem lehet. A másik hivatalban az Egyház leereszkedő, engedékeny és türelmes; itt már alkura is lép, tárgyalásokba bocsátkozik, dicsér, hogy megnyerjen, hallgat, előbbre hatolhasson s a helyzetet annál jobban fölhasználhassa. Ezen hivatalában a jelszó: flecti non frangi (meghajolni, nem megtörni). Emberi viszonyok forognak itt fenn, s ezek természetében van bizonyos hajlékonyság és engedékenység.
E téren mindaz megengedett és jó, amit az emberek egymás közötti viszonyait szabályozó köztörvény rossznak nem nyilvánít és nem tilt. Világosabban szólva: az Egyház ezen utóbbi hivatalában a becsületes diplomácia minden ügyes eszközét föl-használhatja s tényleg fölhasználja.
Ki kárhoztathatja az Egyháznak azon eljárását, hogy még a gonosz kormányokhoz, sőt még a hitetlenekhez is követségeket küld s viszont ezekét is elfogadja, hogy velük ajándékokat vált s diplomatikai tisztelgéseket, hogy képviselőiknek kitüntetéseket, címeket és rendjeleket osztogat, hogy az ilyen kormány férfiakat udvarias és kegyes megszólításokkal illeti, hogy ünnepélyeiken magát képviselteti?
De íme, előáll az esetlen liberális s nagy bölcsen ekként okoskodik: „Miért gyűlöljük mi a liberalizmust s harcoljunk a liberális kormányok ellen, hiszen a pápa is tárgyal velük, elismeri s kitüntetésekkel halmozza őket?" Gonosz vagy kurta eszű, vagy mind a kettő együttvéve - hallgasd meg a következő hasonlatot s azután ítélj.
Családapa vagy, s van négy vagy hat leányod, akiket szigorú erkölcsökben nevelsz. Szemközt a te házaddal vagy éppen melletted lakik néhány becstelen nő. Te folyton arra inted leányaidat, hogy ezen gonosz életű nőkkel ne érintkezzenek, őket ne köszöntsék, sőt rájuk se nézzenek; azt óhajtod, hogy leányaid e romlott és gonosz erkölcsű nők élet- és gondolkozásmódját megutálják s hozzájuk sem beszédmodorukban, sem cselekedeteikben, sem öltözetükben ne hasonlítsanak. Tanulékony és jó leányaidnak nagyon természetesen kötelességük a te parancsaidat, amelyeket te, mint okos és gondos családapa törvényül szabtál, megtartani. De íme, egyszer csak vita támad közted és a szomszédnők között oly ügyben (például válaszfal-kiigazítás, közös csatorna, stb.), amely mindkettőtöket közösen érdekel; és neked, tisztességes családapának, anélkül, hogy megszűnnél tisztességes ember lenni, tárgyalásba kell bocsátkoznod ama rossz személyekkel, akik ezért nem szűnnek meg becstelenek lenni. Mármost te találkozol e gonosz nőkkel, beszéltek egymással, az udvariasságnak a társas életben szokásos követelményei szerint viselkedtek egymás irányában s mindent megtesztek, hogy egymást megértsétek s vitás ügyeteket békés úton elintézhessétek.Alkalmazzuk már most e pár-beszédet vagy hasonlatot a mi tárgyunkra.
Helyesen gondolkoznának-e a te leányaid, ha ezeket látva így okoskodnának: „Minthogy a mi atyánk e rosszhírű személyekkel összeköttetésbe lépett, még sem lehetnek ők annyira elvetemedettek, mint aminőknek ő mondja: mi is kapcsolatba léphetünk velük, jóknak kell tartanunk erkölcseiket, szerénynek és illedelmesnek öltözködésüket, dicséretesnek és tisztességesnek életmódjukat." Mondd csak, nem őrülteknek tartanád-e leányaidat, ha azok így beszélnének?
Az Egyház a jó és becsületes embereknek családja (legalább ilyeneknek kellene lenniük, s az Egyház óhajtja, hogy ilyenek legyenek); ámde többé-kevésbé romlott vagy egészen gonosz kormányok által van körülvéve. Azt mondja tehát gyermekeinek: „Vessétek meg s harcoljatok e kormányok gonosz elvei ellen: tanaik merő tévelyek, törvényeik csupa gonoszság." Mindazonáltal az Egyház és az állam közös érdeke sokszor megkívánja, hogy az Egyház e gonosz kormányok fejeivel vagy diplomáciai udvariasság általánosan dívó formáinak megtartásával csakugyan meg is tesz, a közös érdekű ügyekben velük alkudozik s arra törekszik, hogy e szomszédok között magának annyi előnyt biztosítson, amennyit csak lehet. Rosszul cselekszik? Bizonyára nem. Már most nem nevetséges-e az, ha egy katolikus ember előáll s az Egyház eme magatartását oly tanok helyeslésének tekinti, amelyeket az nem szűnik meg lépten-nyomon kárhoztatni, vagy pedig oly tények jóváhagyásának, amelyek ellen folytonosan küzd?
Szentesíti talán az Egyház a Koránt, amidőn az azt követő hatalmasságokkal tárgyal? Helyesli talán a soknejűséget, amidőn a szultán ajándékait és követeit elfogadja? Éppen így nem helyesli a liberalizmust sem, amidőn a liberális fejedelmeknek és minisztereknek rendjeleket osztogat, vagy áldását adja rájuk, ezek a keresztény udvariasságnak puszta formái, amelyeket a pápa a protestánsokkal szemben is alkalmaz. Alakoskodás tehát azt mondani, hogy az Egyház ilyen tetteivel jóváhagyja azt, amit más úton nem szűnik meg kárhoztatni. Diplomáciai hivatala nem semmisíti meg apostoli hivatalát, s ez utóbbiban kell keresni diplomáciai hivatala látszólagos ellentmondásainak megoldását.
Így kell felfogni a pápának magatartását a nemzetek kormányférfiaival, a püspökökét az egyházmegyék, a plébánosokét a község vezérférfiaival szemben: ez az említett hivatalos és diplomatikus érintkezések és összeköttetéseknek terjedelme és jelentősége, ezt csak a liberális tévtan szerencsétlen szektáriusai s a liberalizmus szele által meglegyintett bárgyúk nem értik, vagy nem akarják megérteni.