"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. június 8., hétfő

Egyházi bevezetők és bevándorlás

Sinai hegy
"Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek. Ezeket a szavakat add tudtára Izrael fiainak." [Exo 19,5-6]

A kuruc.info idézte a Népszabadság körkérdését húsz keresztény egyházi méltósághoz, és azt kommentálta. Mivel itt megint arról van szó, hogy egyházi vezetőink kivétel nélkül béresként, és nem pásztorként viselkednek, fontosnak tartjuk, hogy a kérdésre megadjuk helyettük is az egyetlen helyes, keresztény választ. 

Miután a Népszabadság bevándorlással kapcsolatos kérdésére a magyarországi keresztény egyházak vezetői nem válaszoltak, illetve aki válaszolt, az jobb lett volna, ha meg se szólal, mint hívő keresztény, én vagyok kénytelen az egyedüli helyes, keresztény álláspontot a kérdésben megfogalmazni. Elküldhetném válaszomat a Népszabadságnak, de a tapasztalat azt mutatja, hogy eszük ágában sincs válaszomat közzétenni. Mint mindig, amikor érveik elfogynak, jó liberális szokás szerint úgy tesznek, minta senki meg nem szólalt volna az ügyben. 

Mint ahogyan várható volt, a keresztény egyházak képviselői jobb esetben lapítottak, rosszabb esetben teljesen a nemzet érdekei ellen foglaltak állást. A pálmát a bibliát hamisan idéző és értelmező, Jézus mondanivalóját az ellenkezőjére fordító Fabiny püspök viszi el. Mit is mond ugyanis majd az utolsó ítéletkor Jézus Máté evangéliuma 25. fejezete szerint? 

Idézzük itt fel először is a teljes szöveget:
Mt 25.35-40:
Éhes voltam, és ennem adtatok. Szomjas voltam, és innom adtatok. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. 
Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. 

Mindenekelőtt: A Szentírás egyes helyeit csak úgy szabad értelmeznünk, ha az összhangban van a Szentírásnak a vonatkozó témához kapcsolódó egyéb kijelentéseivel. (Apologéta: ezt nevezzük a teológiában Exegézisnek. Ezért szokott kirázni a hideg "Német Sanci prédikációitól". Inkonzisztensek. Fabinyi farizeus úr/elvtárs ezek szerint nem vette át eléggé a lutheránus Exegézist, pedig nagyon jól összeállított a főiskolai könyvük. Olvastam, láttam, nekem is megvan.)

Az ehhez kapcsolódó szentírási helyek:
Mt 22.36-40
“Mester, melyik a főparancs a törvényben?” Jézus ezt felelte: “Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.” 
Mt 7.12
Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták. 
Lk 10.29-37
De a farizeus igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: “Kit tekintsek felebarátomnak?” Erre Jézus átvette a szót: “Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. – Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” “Aki irgalmas szívű volt iránta” – felelte. Jézus így folytatta: “Menj és tégy te is hasonlóképpen.” 
Azaz: Jézus a nem zsidót embernek nem tekintő kortársait szólítja fel, hogy tekintsék felebarátnak a más fajúakat is.

Az idegenek befogadására vonatkozó isteni parancs pedig arra vonatkozik, hogy ha valaki úton, van, valahonnan tart valahova, azt be kell fogadni, egy éjszakára szállást kell neki adni, tisztálkodási lehetőségeket kell a számára biztosítani, és másnap reggel elemózsiával és Isten áldásával útjára bocsátani. Ne feledjük, amikor Jézus ezt példaként elénk helyezte, abban az időben még nem működött kiépített szállodahálózat, a közlekedési eszközök is meglehetősen lassúak voltak.

Fabinyi püspök elvtárs
Teljes bizonyossággal mondhatjuk: Jézus ezzel a paranccsal nem idegen kultúrájú, más etnikumhoz tartozó, az itteni viszonyokhoz alkalmazkodni képtelen, egy fanatikus vallást követő, a magyarságot, mint népet, a kereszténységet, mint vallást veszélyeztető csapatok tömeges inváziójának elfogadására szólít fel. Hiszen itt nem idegenek befogadásáról, hanem invázióról, megszállásról, egy nép kiszorításáról saját természetes életteréből, magyarul hódításról, a befogadó nép elpusztításáról van szó. 

Ugyancsak biztosak lehetünk abban, bármilyen, embertársaink szeretetére fölszólító jézusi parancs mögött ott áll a fentebb idézett rövid, tömör, de egyértelmű kijelentés: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Jézus soha nem fogja tehát követelni, hogy tegyük tönkre saját nemzetünket, saját keresztény közösségeinket úgymond az idegenek befogadásának ürügyén. Nem kell továbbá Fabiny püspöknek messzire mennie, távoli földrészek idecsalogatott–szállított, a magyarságba soha nem integrálható embercsoportok magyarországi letelepítése mellett kampányolnia. A felebaráti szeretetet elsősorban itthon kell gyakorolnia.

Elég, ha hathatósan tevékenykedik 
  • a devizahiteles átverés-show magyar kárvallottjaiért, 
  • a magyar hajléktalanokért, 
  • a cigánybűnözés magyar áldozataiért. 
Ha ezeken a területeken példás aktivitást mutatott volna a püspök úr, talán még hiteles is lenne szemünkben. De így??? Egy szót nem hallottunk tőle soha, hogy kiállt volna a szerencsétlen sorsú magyarok mellett. 


Ugyancsak nem hallottuk Fabiny püspök urat, hogy bírálta volna az Egyesült Államokat, hogy tönkretette az arab világnak pont azon országait, amelyek viszonylagos stabilitást, fejlődést, jogrendet, a keresztény kisebbséggel szemben toleranciát mutattak fel. Ezek az országok: Szaddam Husszein Irakja, Kadhafi Líbiája, Asszad Szíriája. 

Az USA, és a zsoldjában álló Nyugat mindhárom ország esetében légbőlkapott, hamis vagy eltorzított, felnagyított indokokra hivatkozva tette tönkre a stabil arab államokat. Helyébe jött a zűrzavar, az öldöklés, a terror, az muszlim barbárság. 

Fabiny püspök úr avval sem akar szembenézni, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nem létezhetne az USA burkolt támogatása nélkül. Minden állítólagos katonai föllépés ellene csak porhintés, a naiv széplelkek megnyugtatására szolgál. Néhány nagyot robbanó bomba ledobása a sivatagba, vagy épp az Iszlám Állam ellen harcoló fegyveresek állásaira, és a világ közvéleménye máris megnyugszik: Milyen jó, hogy az USA harcol a terroristák ellen. 

Ugyancsak nem akarja látni Fabiny püspök úr, hogy az égvilágon semmit nem old meg, ha néhány százezer, esetleg millió muszlim menekültet befogad Nyugat-Európa. Ettől megnyugszanak a kedélyek az arab világban és Afrikában? Megold ez valamit? Semmit. 

Ha püspök úr esetleg nem tudná: az USA szögesdrót kerítés rendszert épített ki végig a mexikói határon. Nem hallottuk, hogy emiatt reklamált volna. 

Avagy megkérdezte püspök úr bárkitől is, hány muszlim menekültet fogadott be Szaúd-Arábia vagy Törökország? Lehet, hogy a válasz sokkoló, de nagyon egyszerű: egyet sem. 

Látnunk kell tehát, itt nem a menekülteken való segítésről van szó, hanem az egykor keresztény Európa végleges tönkretételéről. Amit egyaránt erőltet az USA, a cionista gépezet, és az ezek zsoldjában álló teljes nyugati politika, legyen az bal vagy jobboldali. 

Azzal sem akar szembenézni, hogy a menekültekre minden itt elköltött dollárt jóval hatékonyabban lehetne fölhasználni, ha ezt a pénzt a helyszínen fordítanák a gazdaság fejlesztésére, a rászorulók megsegítésére, politikai stabilitás megteremtésére. 

Csakhát… Az USA-nak és a Nyugatnak pontosan a stabilitás felszámolása, a káosz teremtése, a fekete kontinens kőkorszaki szinten tartása a célja. Kadhafi egyik fő bűne az volt, hogy valódi gazdasági fejlesztést indított be Afrika számára. Lásd vonatkozó írásomat.  Arról is hallgat püspök úr – társaival együtt – hogy Franciaország és az USA nemes egyszerűséggel, mint hadizsákmányt elosztották egymás között Líbiának Franciaországi bankokban tartott olajdollár milliárdjait. Hogy hány afrikait lehetne abból a pénzből otthon, saját hazájában megsegíteni… 

Fabiny püspök úrnak, és a többi megszólított, de az egyenes válaszadást elkerülő egyházi méltóságnak egyébként esze ágában sincs egyetlen egy idegent se befogadnia. Nem, ők a magyarságra akarják rászabadítani ezeket a hordákat. 

Ugyancsak nincs szavuk ahhoz, hogy az ázsiai, afrikai bevándorlók megoldhatatlan és kezelhetetlen problémát okoznak egész Nyugat-Európában. Nem hallottuk Fabiny püspök urat és a többi méltóságot, hogy kommentálták volna a rotherhami gyerekkorú angol lányok éveken át tartó tömeges megerőszakolását. Címszavak: “Megerőszakolták, verték, benzinnel leöntötték.” A tettesek: pakisztáni fiatalok. Az áldozatok: több mint ezer, 11-16 éves fiatal angol lány. Legalább ketten közülük belehaltak a tortúrába. Ha a fogvatartott lányok apjai a rendőrségre mentek, hogy kérjék a lányok kiszabadítását, őket tartóztatták le. Más esetben az áldozattá vált lányok ellen indított eljárást a rendőrség. A tetteseket egyik esetben sem zaklatták. A helyi politika tudott az esetekről, de éveken keresztül nem mert lépni, nehogy rasszizmussal vádolják őket. 

A skandináv országokban nagyságrendekkel nőtt a megerőszakolások száma. A tettesek csaknem minden esetben muszlim férfiak, az áldozatok fehér nők. Ez hiányzik nekünk, Fabiny úr? 

Híradásaink tele vannak a történelem legbarbárabb tetteinek sorában méltó helyet elfoglaló muszlim vandalizmusról. Címszavak: Boko Haram, elrabolt lányok tömeges megerőszakolása, kivégzése, az Iszlám Állam katonái kitépik az ellenséges harcos szívét, és megeszik, élve leöntik a hadifoglyot benzinnel, majd meggyújtják, és a videót az interneten közzéteszik, megkövezések, lefejezések, szintén közzétéve az interneten, Allah nagyobb dicsőségére. Allah Akbár! Mit gondol a püspök úr, hány ilyen fanatikus elmebeteg van a szegény menekültek között? A pontos számot mi sem tudjuk, de hogy vannak, az biztos. 

Mit szól püspök úr ahhoz, hogy a hajón a muszlim menekültek vízbe dobták a keresztény menekülteket? Nagyon irgalmas szamaritánus cselekedetnek tartja, ezeket a magyar társadalomra rászabadítani? 

Emellett csak hab a tortán, hogy a muszlimok jóval nagyobb mértékben szaporodnak, mint bármely európai ország fehér lakossága. Tud számolni Fabiny úr, mikor kerül többségbe a muszlim lakosság? És onnantól kezdve jaj a nem muszlim kisebbségnek, és különösen jaj a keresztény őslakosságnak. Valóban ezt akarják Önök??? 

Ugye fölösleges mondani, de ugyancsak némák maradnak püspökeink, amikor az izraeli katonai gépezet palesztin gyerekeket gyilkol, terrorizál, börtönbe zár, iskolát rombol, stb. Bezzeg holokausztozni, azt tudnak. 

Ha pedig fölidézzük az európai nemzetek elpusztítására egy bomlott agyból kipattant tervet, egyszerűen végigfut a hideg a hátunkon. A Páneurópai Mozgalom kitalálója, Nicolaus Richard Coudenhove-Kalergi gróf úgy gondolta: eljött az idő, amikor a legyengült fehér “korcs” faj felett végre erős és egységes tiszta vérű faj uralkodjon.

Coudenhove-Kalergi gróf
A gróf a zsidó Bécsi Szabadkőműves Újság 1923. évi október 19-i számában így jövendölt: 
“A jövőbeni ember keverék faj lesz! Európa számára kívánok egy eljövendő eurázsiai-negroid fajt, hogy a személyiség sokoldalúsága biztosítva legyen. A vezetőket majd zsidók adják, mert a jóságos Gondviselés Európát a zsidókkal, ezzel az új ésszel megáldott nemes fajtával ajándékozta meg.” 
Praktischer Idealismus (Wien/Leipzig 1925) [Gyakorlati idealizmus] c. könyvében pedig ezt írja:
A fajkeveredés eredménye, hogy a korcs népfajban ott van a jellemtelenség, a mérsékletesség és az akaraterő hiánya, határozatlanság, istentagadás és hűtlenség, értelmi éberség, előítélet nélküliség.” Coudenhove-Kalergit zsidó felesége (Klausner Ida színésznő) nagyban támogatta munkájában, a mozgalmat zsidó pénzügyi körök (Max Warburg [Apologéta: mint ahogyan Warburg és köre Hitlerék hatalomra jutását is 1925-1933 között) pénzelték. 
Apologéta: Szolgáljon itt tanulságul az Ószövetségi Ezsdrás főpap rendelete a babiloni fogságból történő hazatérés után (a lényeg pirossal kiemelve)  [Ezd 9,1-12]:
"Amikor ezekkel elkészültek, elém járultak a főemberek, és így szóltak: „Izrael népe, a papok és a leviták nem különültek el a földnek undokságaiba süllyedt népeitől, a kánaániaktól, hetitáktól, perizitáktól, jebuzitáktól, ammonitáktól, moabitáktól, egyiptomiaktól és amoritáktól. Ehelyett lányaik közül vettek maguknak és fiaiknak feleséget, s így a szent faj összekeveredett a pogány népekkel. S ebben a törvényszegésben a vezetők és elöljárók voltak az elsők.” Amikor ezt megtudtam, megszaggattam ruhámat és köntösömet, téptem fejemen a hajat meg a szakállamat, és csak ültem magamba roskadva. Mind körém gyűltek, akik a fogságból hazatértek hűtlensége miatt remegtek Izrael Istenének szavától. Egészen az esti áldozat idejéig ott ültem, magamba roskadva. Az esti áldozatkor legyőztem lesújtottságomat, megszaggatott ruhában és köntösben térdre borultam, s kitártam kezemet az Úr, az én Istenem felé, és így szóltam: „Istenem, a szégyentől és pironkodástól nem merem tekintetemet feléd emelni, Istenem. Mert vétkeink úgy elszaporodtak, hogy teljesen elborítottak, és bűneink egészen az égig érnek. Atyáink napjaitól mind a mai napig folyvást csak vétkeztünk. Bűneink miatt kerültünk mi, királyaink és papjaink a népek királyainak kezére, kardélre, fogságba, s lett sorsunk a kifosztás és megvetés, s így áll a dolog velünk ma is. Most azonban egy szempillantásra megkönyörült rajtunk az Úr, a mi Istenünk: Meghagyott egy maradékot, s menedéket adott nekünk szent helyén. Megengedte Istenünk, hogy fölcsillanjon a szemünk, és egy kissé föllélegezzünk szolgaságunkban. Mert szolgák vagyunk, de nem hagyott el minket Istenünk szolgaságunkban: fölkeltette irántunk a perzsa királyok jóindulatát, s életet öntött belénk, hogy fölépíthessük Istenünk házát és helyreállíthassuk romjait. Védőfalat emelt nekünk Júdában és Jeruzsálemben. Mit mondhatunk hát, Istenünk? Megszegtük parancsaidat, amelyeket szolgáid, a próféták által szabtál nekünk, ezekkel a szavakkal: az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld a föld népeinek tisztátalansága miatt, azok miatt, amelyekkel beszennyezték az egyik végétől a másikig.
Ezért
ne adjátok lányaitokat az ő fiaiknak feleségül, s az ő lányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak. Ne törődjetek sem a békéjükkel, sem a jólétükkel, hogy erősek lehessetek, a föld legjava termését ehessétek és örökségül hagyhassátok (a földet) fiaitokra, mindörökre."

Ébresztő, püspök urak! Ami szemünk előtt folyik, az nem más, mint az ördögi Coudenhove-Kalergi terv megvalósítása! 

Persze, a politikai korrektség azt kívánja tőlük, vágjunk mindehhez jó képet. Így biztosak lehetnek abban, hogy az amerikai cionista gépezet és helyi hiénáik békén hagyják őket. 

Csakhát… Mintha nem egészen erre kaptak volna meghívást az Úrtól. 
1Pét 5.1-3
Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: Legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, az Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. 
Tit 1.7
A püspök ugyanis, mint az Isten megbízottja, legyen feddhetetlen… 
ApCsel 20.28-30
Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának. Tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat. Közületek is akadnak majd olyanok, akik rajta lesznek, hogy álnok szóval maguk mellé állítsák a tanítványokat. 
Jn 10.11-13
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. 
Összefoglalva: Természetesen gondját kell viselnünk a távoli földrészeken élő embertársainknak is. De 

először: ez csak akkor hiteles, ha itthon elvégeztük házi feladatainkat 
másodszor: az idegenek Európába vándorlása semmi ottani helyszíni problémát nem old meg. A megoldásra a helyszínen kell törekedni. 
harmadszor: a tömeges bevándorlás létében fenyegeti úgy a magyarságot, mint a többi európai nemzetet, továbbá a kereszténységet. Ezért sem magyarnak, sem európainak, sem kereszténynek soha semmilyen körülmények közt nem szabad ezt támogatni, de még csak semleges sem maradhat a kérdésben: 
A krisztusi tanítás alapján minden eszközzel harcolnunk kell ellene.

Forrás: jozan-katolikus

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison