"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. május 17., vasárnap

Az indulatos katolikus pap és a liberális, sátán szava

Indulatoktól sem mentesen szól a katolikus pap az általa „húsvéti és karácsonyi hívőknek” nevezett emberekről. Nem lehet, hogy téved ebben? (Apologéta: mondá a sátán.) Indulatoktól sem mentesen szól a katolikus pap az általa „húsvéti és karácsonyi hívőknek” nevezett emberekről: csak ingervágyaik kielégítésére mennek a templomba, hogy a sonka, tojás, torma mellé ezt az élményt is megszerezzék maguknak.  

Nem lehet, hogy téved ebben?

Nem lehet, hogy a húsvéti és karácsonyi hívők is értékekért mennek, és értékeket kapnak? Többször mégsem mennek, mert mást gondolnak a világról, mint amit a tételes vallás tanít. És nem érzik jól magukat az egyház tanítása és a maguk meggyőződése közötti feszültségben. (Apologéta: akkor miért érzik jól magukat a "sátoros ünnepen"?)

Lehet-e, szabad-e, helyes-e őszintén beszélni ezeknek az embereknek a hitéről és kétségeiről? Nem támadás ez a beszéd az egyház, a kétezer éves értékek ellen? (Apologéta: De, igen. Támadás és nem az értékek ellen, hanem Jézus [isteni] tanítása ellen.)

Lehet-e őszintén beszélni azokról, akik számára érték az egyházukhoz tartozásuk, akik, ha elmennek, átélt lelki örömmel vesznek részt a szertartáson – de akik nem hiszik, hogy a Szentírás Isten szava?  (Apologéta: a mondat első és második része antagonisztikus, kizárja egymást.)

Azokról, akik úgy gondolják, hogy az érzékelhető világban előbbre való a törvény, mint az anyag, hogy a törvény teremti az anyagot, és ez a törvény, amíg az emberi elme egyáltalán felfogni képes, örök és változhatatlan – de akik nem hiszik, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot. (Apologéta: Ez antagonisztikus viszonyban van. Kizárják egymást.)

Azokról, akik meg vannak győződve róla, hogy fogantatása pillanatában az ember a mindenségből válik részessé, és halálával a mindenség fogadja be – de akik nem hiszik a holtak feltámadását. (Apologéta: ha hisznek Isten teremtési képességében, akkor miért is nem hisznek a feltámasztási képességében?)

Azokról, akik arra a következtetésre jutottak, hogy a jó és a rossz objektív létező, benne foglaltatik a világmindenségben – de akik nem gondolják, hogy volna személyre szabott gondviselés.  (Apologéta: akkor miért van az, hogy még a legelvetemültebb gonosztevő esetében is, néha megszólal a lelkiismeret, hogy nem biztos, hogy helyes amit cselekszik?.)

Azokról, akik számára Jézus tanítása zsinórmérték, az egész életre irányt mutató alapvetés – de akik nem hiszik, hogy Jézus az Isten fia volt, és eljön majd megítélni élőket és holtakat.  (Apologéta: Ez is kizárja egymást, mert ha Jézus tanítása zsinórmérték, akkor a végső ítélet is az, mert benne van a tanításában.)

Mit helyes tennie az ilyen embernek? Mit csináljon a templomban? Ne menjen el, húsvétkor és karácsonykor sem? Ha mégis elmegy, mondja vagy ne mondja a Hiszekegyet?  (Apologéta: a Credo [Hitvallás] csak azok szájába való, akik valóban hiszik a benne leírtakat. Mindenki más maradjon csöndben és ne hazudjon.Forduljon el a saját gondolataitól, és fogadja el egyházának tételes tanításait? És ha nem teszi, egyháza tagjának tekintheti-e tovább magát? (Apologéta: ha nem fogadja el a tételes tanítást, főleg a dogmatikust, akkor csak virtuálisan lehet egyháztagnak nevezni. Az ősegyházban kiközösítés járt az "el nem fogadásért", de a kiközösítés a mindennapi társadalmi érintkezésre is vonatkozott. A polgári életben sem tartozott a közösséghez.)

Van erre a kérdésre másoknál válasz, vagy mindenkinek magának kell megkeresnie? (Apologéta: kérdezé a sátán Bencsik úr szájával és tollával, miután elhintette a kétségeket, amire egy gondolkodásra képes személy tudja a választ..)

Forrás: kereszteny.mandiner.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison