"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. március 12., csütörtök

A liberalizmus bűn - 14. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

14. rész - Szabad-e a jó katolikusnak a liberalizmust ma jó értelemben vennie, és szabad-e dicsekednie azzal, hogy liberális?

Erre nézve legyen szabad egy másik munkánkból (Cosas del dia - Napi események) egy egész fejezetet ide átírni, amely a fölvetett kérdésekre teljesen megfelel:
„A jó Isten őrizzen meg bennünket, kedves olvasó, eme hangzatos szavaktól: »liberalizmus, liberális!« Látom, hogy belé vagy bolondulva e szavakba, s a szerelem elvakított, mint minden más szerelmest. De hát mi baj van abban - kérdezed -, ha valaki e szavakat használja? Az a baj benne, hogy jól szemügyre véve a dolgot, még bűnt is lehet benne fölfedezni. Ne ijedezzél, hanem csak egy kis türelemmel hallgass meg, s rögtön minden nehézség nélkül meg fogsz érteni. Az bizonyos, hogy e szó: 'liberalizmus', ma Európában oly valami gyanús dolgot jelent, amely az igaz katolicizmussal nem fér össze egészen. Nem vetheted szememre, hogy túlzott szavakkal fejezem ki a tételt. Meg kell engedned, hogy IX. Pius pápa a liberalizmust, de még a katolikus liberalizmust is, e szavaknak általánosan vett értelmében kárhoztatta. 
Hagyjuk egy pillanatra figyelmen kívül ama kisebb vagy nagyobb számú embereket, akik még mindig azt hiszik, hogy a liberalizmus bizonyos nemét, amelyet liberalizmusnak elismerni nem akarnak, továbbra is vallhatják, és látni fogjuk, hogy az általános liberális áramlat, amely a XIX. században, amidőn e sorokat írjuk, Európában és Amerikában észlelhető, antikatolikus és racionalisztikus. Nézz végig a világon, mit értenek liberális párt alatt Belgiumban, Francia-, Németországban, Angliában, Hollandiában, Ausztriában, Olaszországban, a spanyol-amerikai köztársaságokban és a Spanyol-félsziget kilenc-tizedrészében. Kérdezősködjél sorra, mit jelentsenek köznyelven e szavak: liberális alapelv, liberális áramlat, liberális légkör stb., stb., s tapasztalni fogod, hogy ama férfiaknak, akik Európában és Amerikában társadalmi és politikai tanulmányoknak szentelik életüket, kilencven százaléka liberalizmuson a társadalmi tudományra alkalmazott tiszta és nyers racionalizmust érti.

Hiába iparkodol te és még néhány tucat ember közömbös dolognak feltüntetni azt, amit a közfelfogás az antikatolicizmus bélyegével megjelölt; miután a szokás, a nyelv dolgaiban a legfőbb ítélőbíró a liberalizmusnak a katolicizmus ellenében kitűzött zászló jelentőségét kölcsönözte. Ha tehát neked különféle megkülönböztetések, okoskodások és szőrszálhasogatások útján talán sikerülne is magad számára olyan liberalizmust formálnod, amely a hittel semmiféle tekintetben sem ellenkeznék, mihelyt magad liberálisnak nevezed, a közfelfogás szerint mégis mint minden más liberális, az európai liberalizmusnak (úgy, amint azt az egész világ érti) nagy családjához tartozol. A lap, amelyet liberális cím alatt szerkesztesz, az általános felfogás szerint ama sereg katonája, amely a mondott jelszó alatt a kato­likus egyház ellen harcol. Hiába írsz hellyel-közzel mentegető és magyarázó cikkeket; mindennap nem teheted, mert az fárasztó és unalmas is volna, holott a liberális jelszót majdnem minden rovatban kell alkalmaznod; a közvélemény előtt úgy fogsz tűnni, mint egy a sok közül, akik eme jelszó alatt harcolnak. Lehetsz te bensődben olyan katolikus, mint maga a pápa (bizonyos liberálisok szoktak így dicsekedni), de azért az eszmék fejlődésére és az események menetére nem úgy fogsz befolyni, mint katolikus, hanem mint liberális, és csaknem akaratod ellenére is, mint a liberalizmus drabantja, szükségképpen abban az irányban fogsz mozogni, amelyben e bolygó mozog. És mindez csak egy szó miatt! Gondold meg jól, egy puszta szó miatt! Igen, kedves barátom, ez lesz a részed, ha önmagadat és lapodat liberálisnak nevezed. Ne hitegesd magadat: e jelszó használata nagy részben felelőssé tesz téged is mindazért, ami e jelszó árnyában lapul. Márpedig láttad és nem tagadhattad, hogy e jelszó alatt a racionalizmus lappang.

Így állván a dolog, lelkiismeretem nem engedné, hogy Jézus Krisztus ellenségeivel ilyen szolidaritásba lépjek.

Nézzük a dolgot más szempontból. Nem lehet tagadni, hogy azok között, akik lapodat olvassák vagy társalgásodat hallgatják, csak nagyon kevesen vannak, akik liberalizmus és liberalizmus között oly finom különbséget tenni képesek volnának, mint te. A legtöbben tehát e szót a maga általános értelmében fogják venni, s azt hiszik, hogy te is ebben az értelemben használod. Anélkül tehát, hogy akarnád, sőt talán éppen akaratod ellenére azt fogod elérni, hogy a racionalisztikus tévtannak párthíveket szerzel. És mármost mondd csak, tudod-e, mi az a botrány? Tudod-e, mit tesz az, ha nem eléggé igazolható előszeretettel bizonyos kifejezés iránt, kételyt, sőt tévedést terjesztesz s gyöngébb elméjű embertársaid hitét megingatod? Én mint katolikus moralista ebben bűnt, s ha csak rendkívüli jóhiszeműséget vagy más enyhítő körülményt nem hozol föl mentségedül, halálos bűnt látok.

Hallgasd csak meg a következő hasonlatot: Ismeretes dolog, hogy napjainkban egy új szekta keletkezett, amelynek tagjai magukat ókatolikusoknak nevezik. Kedvük támadt magukat akként nevezni, Isten neki. Tegyük föl már most, hogy például én, aki bár bűnös, de Isten kegyelméből mégis katolikus, sőt a legrégibb katolikusok egyike vagyok, mert az én katolikus hitem a Kálváriától s a jeruzsálemi utolsó vacsorától - tehát ugyancsak régtől fogva - datálódik, tegyük föl, mondom, hogy én többé-kevésbé határozatlan lapot alapítok, amelynek címe: „Ókatolikus Hírlap." Hazugság-e ez? Nem, mert én ókatolikus vagyok a szó jó értelmében. De hát, azt fogod ellenvetni, miért adsz a lapnak ily rossz hangzású címet? Hisz ez egy szakadár felekezetnek a jelszava, amely a kevésbé éleslátásúaknak alapot fog szolgáltatni arra, hogy téged is szakadárnak tartsanak, s a német ókatolikusokat örömmel fogja eltölteni, mert azt fogják gondolni, hogy ez új bajnokuk támadt? Miért botránkoztatod meg az egyszerű lelkeket? - De hiszen én jó értelemben veszem! - Elhiszem, de hát mégis csak jobb volna elejét venni ama véleménynek, hogy rossz értelemben használod.

Ugyanezt mondom én is mindazoknak, akik a pápa által kárhoztatott s az igaz hívőknél botrányt okozó 'liberális' jelzőt ártatlannak tekinti meg nem szűnnek. Miért vegyünk föl olyan címeket, amelyek magyarázatot igényelnek? Minek ébresszünk gyanút, amelyet sietni kell eloszlatni? Miért sorakozzunk az ellenséghez s tűzzük ki az ő zászlaját, ha voltaképpen jóbarátok vagyunk?

Azt mondod, hogy a szavaknak nincs olyan nagy jelentőségük! Sokkal nagyobb, mintsem gondolnád, kedves barátom. A szavak az eszméknek külső megjelenését képezik s bizonyára tudni fogod, mily fontos sokszor valamely ügyre nézve a jó vagy rossz megjelenés. Ha a szavaknak semmi fontosságuk sem volna, a forradalmárok nem iparkodnának annyira a katolicizmust holmi gúnyszavakkal illetni s nem neveznék lépten-nyomon obskurantizmusnak, fanatizmusnak, teokráciának vagy reakciónak, hanem egész egyszerűen katolicizmusnak, s viszont önmagukra sem aggatnák a különféle szép szavak koszorúját, amilyenek: a szabadság, a haladás, a korszellem, az új jog, a szellemi hódítás, a civilizáció, a világosság stb., stb., hanem neveznék magukat saját nevükön egyszerűen: forradalomnak.

Nem új dolog ez. Minden eretnekség szójátékkal kezdődött, s a leggyászosabb szellemi harccal végződött. Valami hasonló dolognak kellett történnie Szent Pál idejében is, vagy talán a nagy apostol előre látta a jövendőt, amidőn Timóteust (1 Tim 6, 20) arra intette, hogy résen legyen nemcsak az áltudomány (opposi-tiones falsi nominis scientiae), hanem a hiábavaló szóújítások ellen is (profanas vocum novitates.) Mit szólna hozzá a nemzetek Doktora, ha látná, hogy bizonyos katolikusok, ellentétben az őszinte katolikusokkal, akik egyszerűen régi családi nevükön nevezik magukat, új névvel, a 'liberális' névvel kérkednek s az ismételt kárhoztatással, amellyel az Apostoli Szentszék eme hiábavaló szóújítást következetesen sújtotta, éppen semmit sem törődnek? Mit szólna hozzá, ha látná, hogy a meg nem hamisítandó kifejezéshez: „katolicizmus" ama gyűlöletes függeléket biggyesztik, amelyet sem Jézus Krisztus, sem az apostolok, sem a szentatyák, sem az egyházi Doktorok, sem ama nagytekintélyű egyházi tanítók nem ismertek, akik a keresztény hagyomány nagyszerű és szakadatlan láncát képezik?

Vedd fontolóra ezeket, kedves barátom, józanabb pillanataidban, ha ugyan szenvedélyed még egészen el nem vakított, és be fogod látni, mily fontos dolog az, amit te első pillanatra puszta szókérdésnek tartasz. Nem, te nem lehetsz liberális-katolikus s nem szabad magadat annak nevezned, még akkor sem, ha talán szőrszálhasogató okoskodásokkal sikerülne is oly titkos módot találnod, amelynek segítségével ez átkozott nevet igaz hiteddel összeegyeztethetnéd. Tiltja ezt a keresztény szeretet, ama szent szeretet, melyet minduntalan a nyelveden hordasz, s amely rád nézve, amint látszik, teljesen egyértelmű a forradalmi türelemmel. Tiltja a szeretet, mert a szeretetnek első feltétele az igazságot el nem árulni s nem szolgálni oly háló gyanánt, amely a kevésbé óvatosakat megejtse. Nem, kedves barátom, neked nem szabad magadat liberálisnak nevezned."

Nincs mit hozzátennünk e fejtegetéshez, amely minden jóakaratú emberre nézve teljesen világos. Legfeljebb csak azt jegyezzük meg, hogy ma már maguk a liberálisok sem törik magukat nagyon e jelzőért: annyira el van már - Isten kegyelmébői - koptatva és diszkreditálva. Sokkal gyakrabban találkozunk ma olyan emberekkel, akik a liberalizmust névleg lépten-nyomon megtagadják, jóllehet belsejükben annyira meg vannak általa mételyezve, hogy amit írnak, mondanak vagy cselekszenek, azt mind a liberalizmus befolyása alatt teszik; s ezek ma a legveszedelmesebbek.