"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. november 12., szerda

A Da Vinci kód folytatása: Cionista uszítás - Jézus feleségül vette Szűz Máriát, majd Mária Magdolnát

Két zsidó (ugyan ki más lenne) kutató Barrie Wilson professzor és Simcha Jacobovic író hónapokon keresztül fordított egy állítólagosan 1500 éves dokumentumot, amely állítólag több évszázaddal Jézus halála után született, de a két zsidó azt állítja, hogy az állítólagos firkálmányt egy jóval korábbi görög szövegből fordították.

A szöveg főbb állításai Jézusról:
  1. Szűz Mária a felesége, és nem anyja volt
  2. Jézust keresztre feszítése előtt már 13 évvel megpróbálták eltenni láb alól
  3. Mária Magdolnát is feleségül vette, gyerekeik is születtek

hogy Jézus Krisztus feleségül vette Mária Magdolnát, aki gyerekeket szült neki.

Az Independent szerint szerdán hozzák nyilvánosságra a további részleteket, többek közt Jézus gyerekeinek nevét. De hogy kritikus hangokat is idézzünk: Értelmetlen badarságnak hangzik -– mondta Diarmaid MacCulloch oxfordi történész. Az „elveszett evangéliumot” az anglikán egyház fikciónak tartja, mely „közelebb áll Dan Brownhoz, mint egy valódi történeti forráshoz”.

Milyen érdekes, hogy mindig a Megfeszítettről jönne elő újabb és újabb zsidó felfedezések, míg az általunk ismert, ószövetségi rémtörténetek és varázslatok hitelességét egyetlen zsidó kutató sem kérdőjelezte meg, sőt a cionista állam hivatalos ideológiájának alapját képezik. De Jézus Krisztus, a Megváltó mindig a célkeresztjükbe kerül. A nyílt, keresztényellenes uszítás belefér a cionisták által uralt földgolyó világképébe, a behódolt Vatikán pedig nem veszi fel a kesztyűt a kersztények százmillióinak érzékenységét brutálisan megsértő, célzott téveszmék elleni harchoz.

Forrás: Hunhír.info - index

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: csak remélni merem, hogy Isten és a mi Urunk meg fogja bocsátna nekik amit tenni készülnek. Egyre inkább sajnálom, hogy már nincs inkvizíció. Ez a színtiszta liberalizmus. Rövidesen - valószínűleg Andvent I. hetében - sorozatot fogok indítani a liberalizmusról, mint a bűn mocsaráról egy több mint száz éves könyv alapján.