"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. szeptember 30., kedd

Rafinált antiklerikalizmus: legyenek egyházak, de ne állami támogatásból

Sajátos világ a balfélteke. Nagyon aggódnak mindig, ha az egyházakról van szó, amiért egyáltalán léteznek. Tartsák hát el magukat, mondják. Más persze a helyzet, ha a nem kifejezetten keresztény hagyományokat ápolók támogatásáról van szó. Olyankor valahogy azonnal megnyílik az állam bukszája.

A Néphazugság tegnapi számában Benczik Vilmos nyugalmazott főiskolai tanár a rafinált antiklerikalizmus húrjait pengette meg. Nem, ha már egyszer nem sikerült a „valódi egyházak”-at felszámolni, akkor hát szorítsuk őket perifériára, a templom és a sekrestye falai közé, s ne engedjük, hogy közéleti kérdésekben is iránytűkként legyenek jelen a nemzet életében:
„A tényleges egyházak foglalkozzanak alapvető tevékenységükkel, a hitélettel. A hívők pedig, akik igénybe veszik az egyházak hitéleti szolgáltatását, tartsák el az egyházukat. Perselypénzzel, adományokkal. Ezekhez a bevételekhez csatlakozhat még az szja egy százaléka, kivetítve az szja-t nem ?zető népességre az egyházakat támogató szja-fizetők arányát – a nem adózók helyett az állami költségvetés fizessen az egyházaknak, s azok költsék ezt a bevételt kizárólag hitéleti tevékenységre.”
Rafinált egy megfogalmazás, annyi bizonyos, de akinek van szeme a látásra, bizonyára nem fogja túlzásnak tartani az idézett szöveg előbbi, általunk megfogalmazott üzenetét. Persze ebben nincsen semmi új. Az 1789-es francia forradalom óta a világmegrontó hatalmi tényezők mindig is az állam és az egyház szétválasztására törekedtek. Ami, tekintettel az egyház (amin persze, ha igazságosak vagyunk, csak egy értendő valójában, az, amit Krisztus alapított, a katolikus [Apologéta: "Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,18]]) aligha felbecsülhető lelki, szellemi értékeire, olyan, mintha azt mondanánk, válasszuk el az édesanyától a gyermekét, vagy legalábbis ne engedjük, hogy csak ő táplálja, nevelje kicsinyét. Neveljék mások is, olyanok is, akik, finoman fogalmazva, nem éppen fejlődése szolgálatában állnak.

E felfogás szerint az állam végső jogforrásként az egyház felett áll, hiszen az egyháznak is csupán annyi joga van, mint amennyit az állam neki juttat. Ennek cáfolatául elég legyen Bangha Béla jezsuitát idéznünk, aki könyvében (Világnézeti válaszok, 1940) ezt olvassuk:
„Ez teljességgel elavult, liberális jogelmélet, amely tökéletesen téves alapokon áll. Valamikor az állami mindenhatóság babonájának hirdetői s a jogpozitivisták csakugyan azt állították, hogy az állam minden jognak kizárólagos forrása a földön. Ez azonban nem igaz. Vannak emberi jogok, amelyek minden állami jognál mélyebbek, szentebbek s tőle függetlenek, amelyek akkor is megilletnék az embert, ha államon kívül élne. Így például minden embernek természetes, Istentől nyert, alapvető joga van a saját életére, emberi méltóságának őrzésére, lelkiismerete s az erkölcsi törvény követésére, s ez a joga minden állami hatalomtól teljesen független. Ugyancsak egyenesen a Teremtőtől, nem pedig az államtól ered az ember ama joga, hogy családot alapíthasson, gyermekeket hozhasson a világra s azokat saját lelkiismerete szerint nevelje. Nemcsak állami jog van, hanem van isteni jog is, mégpedig kétféle: természetes és tételes. Mindkettő tökéletesen független az állami jogtól.”
Az egyház legitimációját tehát nem a világi hatalomtól, az államtól, hanem magától az emberi nemet teremtő Istentől kapja:
„Az Egyház éppúgy szuverén testület és éppoly önálló jogforrás, mint az állam. Az állam szuverén a maga területén, a földi jólét s a földi jogbiztonság külső kiépítése terén; az Egyház pedig a maga területén, a vallási és lelkiismereti kérdésekben. Az Egyház egyenesen Istentől nyerte jogait s azoknak gyakorlásában semmiféle földi hatalomnak nincs alárendelve.Amint azonban az Egyház Isten parancsa szerint arra tanítja és kötelezi híveit, hogy az állami törvényeket tartsák tiszteletben, ha azok az isteni törvénnyel nem ellenkeznek, ugyanúgy az államnak is kötelessége, hogy tartsa tiszteletben az Egyház jogait, amelyeket az nem tőle, hanem egyenesen Krisztustól kapott.”
De megfelel Bangha a Néphazugság idézett írásban megfogalmazott rafinált antiklerikalizmusra is, annak azon tételére, miszerint az fizesse a papot és az Egyházat, akinek szüksége van rá:
Úgy van, mondjuk mi is. De hozzátesszük; vagyis mindenki, mert az Egyház erkölcsi munkájára, nemzetépítő közreműködésére az egész nemzetnek, minden egyes polgárnak szüksége van. Éppúgy mondhatná valaki azt is, hogy „az fizesse a bírót a csendőrt, a katonaságot, a tanítót, akinek szüksége van rá. Persze, az oktalanok és erkölcstelen emberek nem ismerik el ezeknek a foglalkozásoknak szükségességét, ahogy az iskolakerülő nebulók sem fizetnék a tanítót, ha őket kérdeznék. Ugyanígy vagyunk a papsággal. A legnagyobb igazságtalanság lenne, ha ez alól a közteher alól csak éppen a lelkiismeretlen és vallástalan embereket vennék ki, tehát éppen azokat, akiknek legnagyobb szükségük volna az Egyház erkölcsnemesítő munkájára.”

Végül pedig azoknak, akik a „modern haladás” köldökzsinórjától nem tudnak elszakadni, azt hirdetve, hogy „mégis jobb külön választani az Egyházat az államtól”, szintén megfelelt:

„Az Egyház és az állam csakugyan különböző dolgok s így fogalmilag természetesen külön is kell választani a kettőt. De ez a fogalmi különválasztás nem jelentheti azt a jogi és valóságos egymástól-elszakadást, amelyet a szabadkőművesség és vallásellenesség ért ezen a jelszón. Az Egyház és állam „szétválasztása” az újkori történelemben mindig leplezett és kendőzött egyházüldözést jelentett. A szétválasztás címén valósággal a levegőt vonták meg az Egyháztól. Nem is lehet teljes szétválasztásról szó ott, ahol mind a két szuverén alakulat, az Egyház és az állam, ugyanazon a földrajzi területen mozog, ugyanazon embereket vallja polgáraiul és sokszor ugyanazon cselekményekbe kell más és más szempontból befolynia. Az iskolák terén például más és más szempontból egyszerre van beleszólása a nevelés és oktatás menetébe az államnak és az Egyháznak, A házasság terén a lelkiismereti szempontok az Egyházat, a polgári következmények az államot illetik. Egyháznak és államnak tehát békésen és szorosan össze kell munkálnia, nem pedig egymásról tudomást sem véve, esetleg egymás ellen dolgoznia.

Itt sem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez az összeműködés nemcsak az Egyháznak, hanem legalább ugyanolyan mértékben az államnak is haszna és érdeke. Mert hiszen minél szabadabban és erőteljesebben hirdetheti az Egyház az evangéliumot az iskolákban, egyesületekben, gyűléseken, sajtóban stb., annál gyorsabban és biztosabban jut el a nemzet is a maga boldogulásához, vagyis ahhoz, hogy minden fontos közéleti és társadalmi kérdésben az igazság, szeretet, rend és béke szempontjai legyenek irányadók, hogy földbirtok, gyár, bankok, hivatalok, családvédelem, kisemberek védelme stb. terén ne az önzés, kapzsiság és igazságtalanság, ne a gőg és szeretetlenség legyen irányadó, hanem a kereszténység nemes tanítása. Ma is mindenütt úgy látjuk, hogy minél több valamely ország vagy akár község vezetésében az igazi keresztény szellem, annál boldogabb a nép és virágzóbb az ország vagy a község.”

Ennyit hát most a dolgok tisztázásáról, arról, mennyire rafinált antiklerikalizmus jellemzi továbbra is a balféltekét.
ifj. Tompó László

Forrás: hunhir.info

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: amikor felmerül a liberálisoknál a kérdés, hogy az egyház önfinanszírozó legyen, akkor azt szoktam mondani, hogy rendben van. Azonban adják vissza az egyháznak az összes elvett vagyontárgyát és úgy zsidó bankár módjára az elmaradt haszont kamatos kamattal számítva. Utána beszélhetünk arról, hogy önfinanszírozás.