"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. szeptember 29., hétfő

Őrület: legálissá akarják tenni a vérfertőzést

Luke és Leia Skywalker
(Csillagok Háborúja I. rész)
"Ezért az Úr így szólt: „Szodoma és Gomorra miatt tetéződött a panasz, és bűnük nagyon súlyos. Lemegyek hát és megnézem, hogy mindenki úgy viselkedett-e vagy sem, ahogy az ellenük szóló panasz szava felhatolt hozzám, tudni akarom.” [Ter 18,20-21]

Igen, nem tévedés. És rögvest eltűnődik az ember. Merthogy valaha ennél sokkal kevesebbért mi is járt? Bitó, kaloda, karó, kerék, máglya. Mert akár tetszett, akár nem, rend volt bizony a lelke mindennek. Hangsúlyozzuk persze, valaha. És ma? Németországban a derék jó demokrata jogvédők most éppen ezt akarják. A Magyar Hírlap mai számában olvassuk:



Az önként beleegyező felnőtt testvérpárok közötti vérfertőző szexuális kapcsolat alapvető jog, felülírja a család intézményének védelmére vonatkozó elvont jogállást a Német Etnikai Tanács döntése szerint – írta a Telegraph internetes kiadása.

A történelemben jobb időket is megért németség erkölcsi lejtmenete ijesztően felgyorsult hát. Ugyanis 2012-ben még más állapotok voltak arrafelé. Akkor egy férfit három év letöltendő börtönre ítéltek Szászországban, amiért nemi aktust létesített tulajdon testvérével.

Aztán jött a huszonhat tagú, orvosokból, ügyvédekből, sőt teológusokból álló Német Etikai Tanács, amelynek derék demokratái most úgy vélik, hibázott bizony a taláros testület a férfi elítélésével, amikor arra hivatkozva döntött a börtön mellett, hogy a vérfertőző viszonyból születő gyermekeknél nagyobb az esélye a fogyatékosságnak, mint a normális kapcsolatok esetében. Szerintük ugyanis a „fogyatékosság esélye” más pároknál éppúgy fennáll, mégsem tiltják el őket a gyermekvállalástól.

Kezdem irigyelni az ókort. Éspedig egyre inkább. Augusztus császár például a mégoly hírneves költőt, Ovidiust, Tomiba száműzte „Ars amatoria” című erkölcsromboló műve miatt. Uralkodása során vagy kétezer ilyen művet égettek el nyilvánosan. Ez volt akkor.

És ma? Bárki járhat a lányával, ha az beleegyezik? Csoda-e, ha annyian csatlakoznak német földön a többnejűséget legalizáló iszlámhoz? De ami a legfőbb: csoda-e, ha egyre többen lesznek viszont, akik visszasírják az emberiség régmúlt korait? Amikor is mi járt ezért? Bitó, kaloda, karó, kerék, máglya.

ifj. Tompó László

Forrás: hunhir.info

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: A Teremtő Isten már Szodomát és Gomorrát is azért pusztította el, mert életmódjuk olyan bűnös volt, ami"felhatolt az égig". Nos a sátán világában most ott tartunk, hogy hasonló eseményeknek bekövetkeznie, hogy helyreálljon az isteni rend.