"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. április 6., vasárnap

A kísértés hatalma

Bernhard, a fiatal gyári alkalmazott szorgalmas, becsületes ifjú ember volt, akit megbízható munkájáért mindenki nagyon kedvelt a munkahelyén. Bernhard emellett még vidám természetű is volt, kedve csak olyankor romlott meg, amikor a fizetésére gondolt. Az a 160 márka, amit bérként kapott, bizony éppen csak arra volt elegendő, hogy legfontosabb szükségleteit fedezze, szórakozásra, valamely extra kívánság kielégítésére nem telt belőle.

Így volt ez azon a napon is, amikor éppen átvette legújabb pénzes borítékját az öltözőben kinyitotta. Miközben megint azon szomorkodott, hogy béréből most sem fogja semmilyen kikapcsolódásra jutni, meghökkenve vette észre, hogy a várt 8 darab húszmárkás bankjegy helyett 9 darab, azaz 180 márka van a zacskóban, melyre kívülre csak 160 márka volt írva. Képzeletében már látta magát barátaival kirándulni, már érezte az örömet, ami majd osztályrésze lesz, amikor lelkiismerete ellentmondást nem tűrően félbeszakította álmodozását.

Pár perccel később már újra az irodában volt, ahol úgy tűnt számára, hogy elöljárója, Dr. Vogel már várta. Meglepetés nélkül vette át tőle a húszmárkást, amit félretett, majd az ifjú felé fordult. „Kedves fiam, én ismerem magát, sejtettem, hogy visszahozza a pénzt, de még egyszer próbára akartam tenni. A napokban megkérdeztek, hogy kit ajánlok a főpénztárba, ahol egy plusz munkaerőre van szükség. Én rögtön magára gondoltam. Tudtommal ott a bér is magasabb, havi 220 márkát kap, ha elfogadja az ajánlatot.

Kedves hívek! Isten is nagyon jól ismer bennünket, úgy, mint Dr. Vogel a beosztottját, és ha megkísért bennünket, ezt azért teszi, hogy mi is jobban megismerjük magunkat. Amellett, hogy azt akarja, hogy mi is megtudjuk, hol állunk, a kísértéssel még megtisztítani és tovább vezetni is akar bennünket.

Az emberrel gyakran előfordul, hogy túlértékeli önmagát, az erejét. A kísértés, a próba viszont alkalmas arra, hogy felmérjük magunkat, tisztába jöjjünk saját állapotunkkal.

Másodszor, az Úr a kísértésekkel meg akar tisztítani bennünket a helytelen önszeretettől, önbecsüléstől, önteltségtől. 

Harmadszor, a kísértést kiálló, vagyis a próbát megálló embert Isten tovább akarja vezetni. Ahogy Bernhard esetében a próba arra szolgált, hogy magasabb, felelősségteljesebb beosztásba tegyék, úgy van nekünk is szükségünk a próbák által megszerzett önbizalomra, hogy így képesek legyünk az Isten birodalmába vezető útnak egy nehezebb szakaszára lépni, nagyobb feladatokat elvégezni. 

Ha egy kísértést Isten küld, akkor ennek ezek a céljai, az ismérvei. Másképp van azonban akkor, ha az ördögtől vagy gonosz emberektől származik a kísértés, mert nekik más céljuk van ezzel. Ők Istentől akarnak elvezetni bennünket. Ők bűnre akarnak csábítani, hogy ezáltal elszakadjunk Istentől.

Jézust a Lélek a pusztába vezette, hogy az ördög megkísértse.

Jézus megkísértésében mindkét cél világosan felismerhető. Isten lelke Jézus erényét akarja megmutatni, kinyilatkoztatni, az ördög viszont bűnre akarja csábítani.

Amikor a Miatyánkban ezt imádkozzuk: „És ne vígy minket kísértésbe”, akkor nem azt kérjük, hogy minden kísértéstől óvjon meg bennünket Isten, hanem, hogy azoktól a helyzetektől védjen meg, amelyekbe beleegyeznénk. A kísértésre mint próbára szükség van, különben Isten iránti szeretetünk nem tudna megnyilatkozni. 

Hogyan kell viselkednünk a kísértésekkel szemben?
  1. Imádkoznunk kell, hogy elkerüljük azokat a kísértéseket, melyekbe beleegyeznénk.
  2. Kerülnünk kell a bűnre csábító alkalmakat. Az életnek vannak olyan területei, melyek erősebben, mint mások nyújtanak alkalmat a bűn elkövetésére. Például egy alkoholistának még a vendéglő előtt elmenni is veszélyes, míg valakinek, aki nem tud ellenállni a rossz könyveknek vagy filmeknek, egy ilyeneket árusító bolt kirakatát megnézni is tilos. Súlyos ok nélkül soha nem szabad kitennünk magunkat kísértésnek. Ilyen súlyos ok lehet például egy ember életének a megmentése.
  3. Vannak olyan – akaratunkon kívül eső – kísértések, melyeknél az segít, ha megpróbáljuk elterelni a figyelmünket. Ilyen például az Isten, a felebarát és a tisztaság elleni kísértések. Az Isten ellen való lázadás, istengyalázás, gyűlölet vagy bosszúvágy az emberekkel szemben, tisztátalan gondolatok – ezek mind olyanok, melyek akartunk ellenére megerősödhetnek bennünk. Ezért kell szakadatlanul az Isten és felebarát iránti szeretetért és tisztaságért imádkoznunk.
  4. Bíznunk kell erősen Istenben, hiszen Ó nem hagy erőnkön felül megkísérteni bennünket. Isten minden vizsgához egy jó kimenetelt is ad. Ahogy az iskolában csak úgy lehet felsőbb osztályba lépni, ha letesszük az előző év záróvizsgáit, úgy kell Isten iránti engedelmességünkben is szakaszonként vizsgákat teljesítenünk. Lásd 1 Kor 10,13: „Hűséges az Isten, erőtökön elül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.
  5. Nagyon hasznos a kísértések ellen az ima és a böjt. Maga az Üdvözítő mondta az apostoloknak, hogy vannak olyan ördögök, akiket csak e két eszközzel lehet kiűzni. (Mk 9,28)
Kedves hívek, a böjti idő a kegyelem ideje, mely segít nekünk, hogy elszakadjunk e világ dolgaitól. Pont így óv meg bennünket sok kísértéstől és hozza számunkra közelebb a mennyet. Ne hagyjuk, hogy ez a kegyelem teljes idő számunkra kihasználatlanul múljon el!
p. Martin Fuchs

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: a mai homíliának az ad különös aktualitást, hogy a mai napon hazánkban Országgyűlés Választás van, és egyes Magyarországi politikai pártok erőszeretettel vásárolják meg "egy tál lencséért" a szegények, elmaradottak, a cigányok szavazatát. De a vásár mindig kettőn áll: a kísértőn [esetünkben a pártokon] és a kísértést szenvedőn [az előbb felsoroltak valamelyike]. A kísértést szenvedőknek eszébe kellene, hogy jusson - felekezettől függetlenül - az Úr imája: "...és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól..." Erőt kellene meríteniük, hogy ellent tudjanak állni a sátán [pártok] ígérgetéseinek, amiről több mint húsz éve tudjuk, hogy csak ígéret és nem több.

Uram irgalmazz nekünk! Uram irgalmazz nekünk! Uram irgalmazz nekünk!