"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. február 23., szombat

Pápaválasztás: "A Rajna a Dunába, majd a Tiberisbe ömlik"...

Beindult az európai gőzhenger. A fenti cím egy kölcsönvett cím Ralp. M. Wiltgen SVD atyától származik, aki a II. Vatikáni Zsinaton a médiakapcsolatért volt felelős, így tökéletesen belelátott a folyamatokba. Történeti visszatekintés, ragaszkodva a hűséghez. A könyvének a címe: "A Rajna a Tiberisbe ömlött" és INNEN lehet letölteni. Ajánlom elolvasásra, mert sok mindent megvilágít, és helyes mederbe terel. Én azt mondanám, hogy alapmű a II. VZS. megítéléséhez, amit zsinat helyett inkább puccsnak lehet nevezni a könyv alapján.
A következő cikk elolvasása után láthatóvá válik, hogy beindult az európai "gőzhenger", az európai (még inkább a német nyelvterület) érdekeknek az érvényesítésére.
És ne kicsinyeljük le ezt, mert ha a könyvet elolvassuk, akkor látható lesz, hogy szervezettségben, kiterjedésben (Németország, Ausztria, Svájc, Hollandia, Belgium, Skandinávia stb.) és létszámban van az erejük. A gazdasági befolyást ne is említsük.

A Die Welt is lehetséges pápaként emlegeti Erdő Pétert

A német lap szerint a következő konklávén Erdő Péter javára válhat az a mondás, hogy a magyarok akkor is elsőként lépnek ki a forgóajtón, ha utolsóként léptek be.

XVI. Benedek esélyes utódjai között említette Erdő Pétert bíborost, Esztergom-budapesti érseket a Die Welt. A német konzervatív lap sorozatot kezdett XVI. Benedek lehetséges utódjairól. Az Erdő Péter - Egy Péter a történelem horizontján című írásban a szerző, Paul Badde kiemelte: Erdő Péter rácáfolhat az új keletű jóslatokra, amelyek szerint a következő pápa nem európai lesz, és beigazolhat egy ősrégi jóslatot. 

A magyarokról azt mondják, hogy akkor is elsőként lépnek ki a forgóajtón, ha utolsóként léptek be. Ez a képesség Erdő Péter javára válhat a következő konklávén, de akár a végzete is lehet, attól függően, hogy dicsőségnek vagy önfeláldozásnak tekinti az ember Szent Péter utódjának tisztségét. Mindenesetre a "nagyon magas és nagyon impozáns" Esztergom-budapesti érseknek minden adottsága megvan ahhoz, hogy elnyerje a posztot, és cáfolja azokat a jóslatokat, amelyek szerint XVI. Benedek az utolsó európai származású pápa - fejtette ki a Die Welt szerzője.


A lap szerint Erdő Péter egyházi pályafutása során eddig valamennyi feladatát kitűnően ellátta. Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökeként kulcsszereplő az európai bíborosok között, akik még mindig a bíborosok felét adják a katolikus világegyházban, és álláspontja a fontos kérdésekben megegyezik XVI. Benedek nézeteivel. 

Ha a konklávé Erdő Pétert választaná pápának, akkor legalábbis részben beigazolódna Szent Malakiás több száz éves jóslata, amely a közkeletű vélekedés szerint a jelenkorra vonatkozik, és úgy szól, hogy a történelem horizontján utolsó pápaként ismét egy Péter (Apologéta: "Petrus Romanus" [Római Péter]) jelenik meg - írta a Die Welt.

Forrás: www.origo.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison